Keller szabadságoltatná a belügyminisztert

Vágólapra másolva!
A belügyminiszter körüli botrányok Keller László (MSZP) szerint rontják a rendőrség tekintélyét. Pintér Sándort a bűnszövetkezet létrehozásával vádolt Tasnádi Péter gyanúsította meg kedden a bíróság előtt azzal, hogy meg akarja öletni. A Fidesz szerint Keller megalapozatlanul vádaskodik.
Vágólapra másolva!

Ezek után kedden a - többek között - bűnszövetkezet létrehozásával vádolt Tasnádi Péter a bíróság előtt azt állította, hogy merényletre készül ellene a belügyminiszter, meg akarja öletni. Tasnádi azt is mondta, hogy minderről bizonyítékai is vannak, melyeket átadott az ügyészségnek. Ügyvédje, Szikinger István pedig azt közölte, hogy őt is megfenyegették, korábban betörtek az irodájába.

Keller László Tasnádi vádaskodásai kapcsán kérdéseket intézett a miniszterelnökhöz. Szerinte ugyanis a belügyminiszter körüli botrányok rontják a rendőrség tekintélyét. Ezért Keller azt javasolja Orbán Viktornak, hogy amíg nem tisztázódnak a belügyminiszter körüli botrányok, ne ő irányítsa a tárcát. A miniszterelnöknek - vagy az általa megbízott kormánytagnak - 15 napon belül kell válaszolnia a képviselő kérdéseire.

Azonban a határidő letelte előtt, még pénteken Perlaki Jenő fideszes képviselő reagált Keller kérdéseire. Közölte: szerinte Keller László üldöztetési mániában szenved, nap mint nap újabb megalapozatlan vádakkal áll elő.

- Álláspontom szerint Keller úr elvesztette az értékítéletét, amikor ilyen állításokat tesz, és ilyen állításoknak ad hitelt. Javasoljuk tehát, hogy Keller László mérsékelje magát. Amikor politikai ellenfelei lejáratására minden eszközt felhasznál, nem veszi észre, hogy ezzel a demokrácia hitelét rontja - mondta Perlaki Jenő.

Perlaki közölte: Keller László bizonyíték nélkül fogalmazott meg vádaskodásokat. Ezzel a bűnözők oldalára áll, és nem veszi észre, hogy nagyobb jelentőségű ügyekben divattá vált megvádolni a belügyminisztert.