Valószínűleg felmondja a VDSZSZ a hároméves megállapodást

Vágólapra másolva!
A Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) csütörtöki rendkívüli ülésén megvitatták ugyan a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) a hároméves megállapodás felmondására vonatkozó szándékát, ám nem közeledtek az álláspontok. Ezzel az egyeztető tárgyalások szeptember 6-án befejeződtek, mostantól a szakszervezetnek jogi lehetősége van a megállapodás felmondására.
Vágólapra másolva!

A kialakult súlyos helyzetre való tekintettel a MÁV vezérigazgatója helyzetértékelő és -elemző beszélgetésre hívja a három reprezentatív vasutas-szakszervezet vezetőjét pénteken 10 órára. A MÁV vezérigazgatója által kezdeményezett megbeszélés célja annak áttekintése, hogy milyen következményei lehetnek a 2000. februárban kötött, három évre szóló megállapodás felmondásának.

Gaskó István, a VDSZSZ elnöke elmondta: mivel az egyeztetésre vonatkozó határidő lejárt, és mivel az elmúlt 15 nap alatt a MÁV még csak érdemi tárgyalásba sem fogott, már most nagyon valószínűnek tartja, hogy a VDSZSZ a megállapodás felmondása mellett dönt. A ma délelőtti tárgyaláson Gaskó István nem lesz jelen, ugyanis már vidékre utazik, de ezt időben közölték a MÁV vezérigazgatójával, sőt két másik időpontot is javasoltak a megbeszélésre. A MÁV vezetősége ennek ellenére a péntek délelőtti időpont mellett döntött. A szakszervezetük különben azt várná, hogy a MÁV-nál legyen garantált, határidőhöz kötött megállapodás egy új bértarifarendszerről, az új szociális és jóléti rendszerről. A VDSZSZ azt is várja a MÁV-tól, hogy garantálja a vasutasok számára a nemzetgazdasági átlagnak megfelelő reálbér-növekedést.

Bajnai Gábor, a MÁV Rt. vezérigazgató-helyettese kijelentette: megalapozatlan és nem felel meg a valóságnak a VDSZSZ álláspontja a hároméves megállapodásról. A vezérigazgató-helyettes bízik abban, hogy a másik két reprezentatív vasutas-szakszervezet meggyőzi a VDSZSZ-t arról, hogy a felmondással nem kívánt helyzetet idézzen elő. A szakszervezetek visszautasították a vezérigazgató-helyettes ez utóbbi megjegyzését, mondván, hogy a három reprezentatív szakszervezet önálló és független.

A MÁV szerint ha a VDSZSZ beváltja felmondási szándékát, akkor a vasutasokat fosztja meg a megállapodásrendszer nyújtotta lehetőségektől. A vezérigazgató-helyettes felhívta a szakszervezetek figyelmét, hogy a hároméves megállapodásrendszer egységet képez, és a benne lévő részmegállapodások szűnnek meg felmondás esetén. Bajnai Gábor a hároméves megállapodás felmondásának lebegtetését a MÁV zsarolásának tartja.