Elnapolták a raszizmus-ellenes konferencia lezárását

Vágólapra másolva!
A durbani rasszizmus-ellenes konferencia ismét elakadt, miután az arab résztvevők változtatási igénnyel léptek fel a záródokumentum Izraelre vonatkozó szövegénél. A záróülést elnapolták.
Vágólapra másolva!

Nem sokkal azelőtt, hogy lezárult volna a dél-afrikai Durbanban folyó rasszizmus-ellenes konferencia, elmaradt a záródokumentum kihirdetése, melyben sikerült a két fő kérdésben - a közel-keleti probléma és a rabszolgaság ügye - kompromisszumra jutni a tanácskozóknak. A késedelem oka, hogy arab államok két változtatást szeretnének a szöveg Izraelre vonatkozó részében. A tanácskozásokat lezáró ülést, melyet szombaton délelőtt 11 órakor tartottak volna meg, elnapolták - jelentette a BBC.

A rabszolgaság ügyében az európai országok beleegyeztek, hogy bocsánatot kérnek az emberiség elleni bűntettnek számító rabszolgaság miatt. A határozat szövegezésénél azonban az Egyesült Államokkal egyetemben odafigyeltek, nehogy kártalanítási felelősséget vállaljanak. Ettől függetlenül készültek tervek gazdasági segítségadásról az afrikai országok számára.

"Azt hiszem első alkalommal ismerték el a feketék emberi méltóságát" - mondta a tanácskozások kenyai közvetítője, aki szerint, noha a lezáró határozat messze van attól, amit kielégítőnek lehetne nevezni, legalább lehet rá építeni.

Nem sokkal korábban sikerült megegyezni az Izrael és az USA tanácskozásokról való kivonulását okozó szövegről is. A két állam küldöttei akkor hagyták el a tanácskozások helyszínét, amikor a hét elején arab kezdeményezésre olyan elemet is bele akartak venni a lezáró határozatba, amely egyenlőségjelet vont a cionizmus és a rasszizmus közé. A tervezet a palesztin polgárok nehéz helyzetének elismerését kívánta belevenni a véghatározatba, hosszas vita után az Izraelt rasszistának bélyegző szövegrészeket eltávolították.

Mary Robinson, az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint a tanácskozásokat lezáró nyilatkozatban semmi olyan nem lesz ami miatt bárkinek is idegeskednie kellene. "Nagy eredmény, hogy egyáltalán sikerült egyezségre jutni" - idézte a BBC Robinsont.