Torgyán visszaülhet a frakcióba

Nem kizárt, hogy újra Torgyán József vezesse az FKGP frakcióját, amennyiben tovább csökken a pártelnök ellenfeleinek számító képviselők aránya a képviselőcsoportban. A héten kilépett Várhelyi András után Hanó Miklós is azt fontolgatja: a hét elején ő is a független képviselők közé távozik. Torgyánnak a képviselőcsoportba való visszatérését azonban a személyes alkuk is befolyásolhatják, amelyek naponta változtatják a frakcióban uralkodó erőviszonyokat.

Már két, magát törvényesen elnöknek tartó vezetője van a kisgazdapárt székesfehérvári szervezetének. Továbbra is elnöknek tekinti magát ugyanis a Torgyánnal szembekerült korábbi megyei vezető, Orosházi György, aki az FKDSZ-hez csatlakozott. A dunántúli városban azonban a megyei kisgazdák időközben már megválasztották Orosházi utódját is. Az FKGP-ben a jelek szerint egyre mélyebben, a párttagok szintjén is érezhetővé válik az az ellentét, amely megosztotta a mára különböző irányzatokhoz csatlakozó, illetve különböző pártokat alapító korábbi kisgazda vezetőket. Ez az ellentét azonban legmarkánsabban továbbra is a parlamenti frakcióban érezhető.

Amennyiben Cseh Sándort - a Kisgazda Szövetség elnökét - felveszik az FKGP-frakcióba, az eredetileg 49 fős frakció létszáma 39-re nő. Ismert, hogy a napokban bejelentette kilépését Várhelyi András, aki független képviselőként kíván indulni a jövő évi választásokon. Előtte Zakó László hagyta el az "anyafrakciót" (ő a MIÉP-et erősíti a jövőben). A hírek szerint Hanó Miklós "reformer" kisgazda képviselő is azt tervezi, hogy elhagyja a képviselőcsoportot. Vele együtt a "független kisgazdák" száma 11-re emelkedett. Közülük négyen a reformereket, hárman Torgyánt (beleértve Torgyánt) támogatják, a többiek más frakcióhoz mennek vagy bizonytalanok. Az FKGP-frakciótagok közül a reform-platform és az FKDSZ körülbelül 7-7 képviselővel, az FKGP "hivatalos" szárnya pedig nagyjából 16 honatyával büszkélkedhet. A képviselőcsoportban körülbelül nyolcan bizonytalanok, vagy még nem foglaltak állást egyetlen tömörülés mellett sem. Közülük többen vannak Torgyán ellen, mint mellette (pontos számokat nem tudni, a közölt adatok személyes megkereséseken, illetve véleményeken alapulnak - a szerk.).

Mivel az erőviszonyok napról napra változnak, nem elképzelhetetlen, hogy ha újabb polgári platformos, esetleg FKDSZ-es képviselő távozik a képviselőcsoportból, átbillenhet a mérleg a Torgyánt támogatók oldalára. Ez esetben pedig lehetőség nyílna arra, hogy visszavegyék a kisgazda képviselőcsoportba a függetlenek között ülő pártelnököt, esetleg meg is válasszák őt frakcióvezetőnek.

Nyusztai Máté, Patay Gábor

Korábban:

Ketten is kisgazda elnöknek mondják magukat Fejérben