Nem az MSZP a gyanúsított

Vágólapra másolva!
Nem az MSZP központi szervezetének számláit vizsgálta múlt pénteken az APEH, hanem egy maffiajellegű, sokmilliárdos bűncselekmény-sorozat tárgyi bizonyítékait foglalta le a pártszékházban - derült ki az adóhatóság szóvivőjével folytatott beszélgetésünkből.
Vágólapra másolva!

A Népszava információi szerint nem pártpolitikai jellegű ügy áll az APEH nyomozóhivatala által az MSZP vecsési és Köztársaság téri épületeiben folytatott nyomozás hátterében. Mint ismeretes, ennek kapcsán vitt el az APEH az MSZP-székházból két kis értékű, összesen 26 ezer forintnyi számlát. Burillák Attila, az adóhatóság szóvivője elmondta: az MSZP-nél az APEH nem végzett és nem is végezhet semmilyen vizsgálatot, hiszen a pártokról szóló törvény értelmében az MSZP gazdálkodását kizárólag az Állami Számvevőszék vizsgálhatja. Leszögezte: az MSZP budapesti székházában egy sokmilliárdos, maffiajellegű bűncselekmény-sorozat ügyében foglaltak le csupán tárgyi bizonyítékokat.

Ehhez a maffiajellegű ügyhöz kapcsolódóan két helyszínen nyomozott az APEH, a vecsési MSZP-székházban és egy másik helyen. Ezt a másik helyet nem nevezte meg a szóvivő. Az MSZP országos székházába csupán a vecsési alszervezet számláinak lefoglalása érdekében mentek - tette hozzá. Azt a két számlát, amelyet onnan elvittek az adónyomozók, ugyanis a vecsési pártszervezet nevére állította ki annak a cégcsoportnak az egyik tagja, amelyet összesen több mint ötmilliárdos fiktívszámla-kibocsátással gyanúsítanak. Ezeket a gyaníthatóan fiktív számlákat számos szervezet fogadta be, köztük az MSZP vecsési szervezete is. A cégcsoportot azért tekintik fantomcégnek, mert nem volt alkalmazottja, több mint száz tevékenységet jegyeztetett be, pedig nem utalt semmi arra, hogy végeztek volna bármilyen tevékenységet - magyarázta.

A cégcsoport vezetőjét, akit Burillák Attila Balázsi Tamás vecsési MSZP-elnök sógoraként említ, korábban kapcsolatba hozták bordélyház-üzemeltetéssel és önemberrablással is.

Korábban:

APEH-házkutatás az MSZP központjában