Svédország nyert a vadászgép-tenderen

Vágólapra másolva!
A brit-svéd Saab-BAe System gyárban készült Gripen típusú vadászgépek mellett döntött a nemzetbiztonsági kabinet. A döntés meglepetés, előzőleg inkább az F-16-osok tűntek esélyesebbnek. Szakértők szerint a nemzetbiztonsági kabinet gazdasági döntést hozott: a Gripen kevésbé jó, viszont olcsóbb. A többi pályázó az amerikai, a belga és a török kormány volt. A 14 gép bérlése összesen 130-140 milliárd forintba kerül, de ennek a 30 százalékát visszaforgatják magyarországi befektetésekbe.
Vágólapra másolva!
A Gripen Jas 39-es

A magyar légierő 14 Gripen vadászgépet vesz bérbe, legalább 12 évre - erről döntött a kormány nemzetbiztonsági kabinetje. A döntést hivatalosan a hétfői kabinetülést követő sajtótájékoztatón jelentette be Szabó János honvédelmi és Matolcsy György gazdasági miniszter. Annak ellenére, hogy a svéd kormány már évek óta pályázik a beszerzésre, a döntés meglepetésnek tekinthető, hiszen az összes konkurens pályázó amerikai F-16-os vadászgépekkel jelentkezett. A svéd ajánlat mellett szólt az európai integrációs törekvések erősítése, valamint az, hogy a svéd ajánlat nem készpénzfizetésről, hanem széleskörű gazdasági kapcsolatokra épülő ellentételezésről szól. A svéd kormány már lefolytatott egy 450 millió dolláros előellentételezési programot, amely 91 százalékban magyarországi vásárlásokból, 9 százalékban pedig befektetésekből állt. Az ajánlat mellett szólt, hogy ezt az időszakot nem is számolták be az ajánlatba, tehát ezeket a kiadásokat végül nem tekintik a vadászgépek bérleti díjának ellentételezésének.

A beszerzésekről a tárgyalások 10 napon belül megkezdődnek, de a döntést természetesen az Országgyűlésnek is jóvá kell hagynia. Matolcsy György szerint a svéd gépek használata évente körülbelül 10 milliárd forintba kerül. A szállító azt ígéri, hogy az ár 30 százalékát Magyarországon fektetik be. A magyar kormány azt javasolta, hogy ezek a beruházások a katonai települések - Pápa, Kecskemét, Szolnok, Miskolc - körzetében legyenek.

A honvédelmi miniszter bejelentette azt is, hogy a MiG-eket az orosz gyártó újítja fel, ami nem a nagyberuházásnak tekinthető korszerűsítést, hanem a további repüléshez szükséges javításokat jelenti. Ha ez megtörténik, további 11 évre kapnak felszállási engedélyt a magyar MiG-29-esek. A svéd gépek az ajánlat szerint 2-2,5 és múlva érkeznének Magyarországra, de a kormány szeretné ezt az időt lerövidíteni. A MiG-ek felújítása így is szükséges, mert engedélyük anélkül már jövőre lejár. A kormány 14 MiG alkatrészellátására adott engedélyt, az összesen 29 gép közül.

Szabó János és Matolcsy György

A magyar vadászgép-tenderen Svédországon kívül jó eséllyel pályázott az USA, Belgium és Törökország is. Mindhárom állam F-16-os vadászgépeket ajánlott, igaz, különböző típusokat, különböző áron. Az USA régebbi típusú, 15 évesnél idősebb F-16-osokat ajánlott fel, a törökök drágább, de újabb szériát, a belgák pedig régi típusú, de csak 10 éves F-16-ost adtak volna. Az évek óta tartó folyamat során mind az F-16-osokat kínáló Lockheed Martin, mind a Gripeneket kínáló brit-svéd Saab-BAe System mellett próbáltak lobbizni politikusok. A honvédelmi miniszter az amerikai ajánlatot nevezte a svéd után a legkedvezőbbnek. A nemzetbiztonsági kabinet döntése értelmében a Gripenek fegyverzetét az amerikai hadsereg szállítja.

Kárász János, a Honvédelmi Minisztérium gazdasági ügyekért felelős államtitkára a Gripen mellett szóló érveket ismertetve közölte: a Gripen lényegesen modernebb, negyedik generációs repülőgép. Kora jelentősen alacsonyabb, mint a többi ajánlatban szereplő F-16-osoké; a Gripenek 5 évnél fiatalabbak, a felajánlott F-16-osok pedig 20 évnél öregebbek.

A Gripennek korszerűbb a fedélzeti radarja, a feladattervező, valamint a navigációs rendszere, nagyobb az egy időben támadható légi célok száma, rövidebb a harcbavetési és újra-előkészítési ideje, kisebb létszámú a kiszolgáló személyzete, kisebb a felderíthetőségi mutatója, alacsonyabb az üzemanyag-fogyasztása és rövidebb kifutópálya szükséges a felszállásához - sorolta Kárász.

A hátrányok között szerepel, hogy ezeket a repülőgépeket NATO-kompatibilissé kell tenni, amit az ajánlat szerint a britek fognak elvégezni. A svéd ajánlat azt is tartalmazza, hogy 12 éven keresztül biztosítják az alkatrészellátást és a javítást. Hátránynak számít az is, hogy a Gripeneknek nincs harci tapasztalatuk. A NATO-tagországok többségében F-16-osokat használnak.

Eltérő vélemények a Gripenről

A nemzetbiztonsági kabinet döntése többeket váratlanul ért. "Meglepő a döntés, egyrészt azért, mert csökkentették a repülőgépek számát (a magyarok 24 gépre írták ki a pályázatot - a szerk.), másrészt mert pont a svédek mellett döntöttek. A korábbi információk arról szóltak, hogy inkább az F16-osok az esélyesek" - mondta az [origo]-nak Keleti György volt honvédelmi miniszter,a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke. Hozzátette: nem lenne meglepve, ha később mégis megváltoztatnák a döntést. Utalt arra, hogy míg a nemzetbiztonsági kabinet a MiG-ek korszerűsítéséről döntött, végül a miniszterelnök azt nem hagyta jóvá. Az MSZP ugyanakkor vitatja, hogy pont most kell-e ilyen fejlesztésekről dönteni. Kérdésesnek tartják azt is, honnan lesz forrás a Gripenek bérlésére.

Lányi Zsoltot, a honvédelmi bizottság volt elnökét, jelenleg független képviselőt szintén meglepte a döntés, de örömmel üdvözölte azt. "Meglepő a döntés, mert mindenki az F16-ost tartotta valószínűnek. A magam részéről viszont örömmel üdvözlöm. A Gripenek negyedik generációs, új modellek, nem 15-20 évesek. Több célú a felhasználásuk, és az ellentételezés a svéd ajánlatnál volt a legjobb. A fegyverszállítással az amerikaiak is megtalálják a számításukat" - tette hozzá Lányi. A politikus azt sem tartja mellékes szempontnak, hogy a Gripenek kedvező fogyasztása több üzemórát tesz lehetővé a pilóták számára, több időt tölthetnek a levegőben, így nagyobb tapasztalatra tehetnek szert.

A Top Gun főszerkesztője, Tőrös István szerint ez egy gazdasági döntés volt. "A Gripen kevésbé jó, az F-16-osnak nagyobb a hatótávolsága, több hasznos terhet bír szállítani, többszázszor kipróbálták harc közben. A Gripenhez viszont száz milliárddal olcsóbban hozzájutottunk" - mondta az [origo]-nak.

Deák Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a magyar pilótatársadalom "megalázása" lett volna a 20-25 éves F-16-osok használatba vétele. Persze az F-16-osok még mindig nagyon korszerűek, de az első generációs Gripenek újdonsággal bírnak és a pilóták számára mindenképpen élmény lesz, hogy szinte vadonatúj repülőgépekkel repülhetnek - közölte. Hozzátette: sok kérdés még kidolgozatlannak tűnik, egyelőre például az sem világos, hogy miért 14 repülőgép bérlete mellett döntött a kormányzat. A szakértő szerint annyi azonban biztos, hogy gazdaságilag jól jár ezzel a beszerzéssel az ország, hiszen nem olyan hatalmas kiadásról van szó, mint az F-16-os ajánlat esetén és jelentős ellentételezést vállalt a svéd kormányzat. "Az is elképzelhető, hogy az ellentételezések kapcsán a magyar hadiipar is képbe kerülhet"- tette hozzá Deák Péter.

Az [origo]-nak egy vadászpilóta úgy nyilatkozott: nekik végülis mindegy, milyen gépről van szó, a lényeg, hogy repülhessenek.

"A Lockheed Martin kitart a Magyaroszág és a NATO-szövetségesek mellett tett elkötelezettségében. Az Egyesült Államok kormánya F-16-osok bérletéről tett ajánlatot Magyarországnak, és a Lockheed Martin továbbra is támogatja az Egyesült Államok kormányának azon erőfeszítéseit, hogy a közép-keleti országok légierejét erősítse" - közölte az [origo]-val Molnár Simon, a GJW Politikai és Kommunikációs Tanácsadó - a Lockheed Martin PR-cégének - munkatársa.

"Az egész folyamat során hangoztattuk: bízunk abban, hogy Magyarország olyan döntést hoz, amely lehetővé teszi NATO-tagként vállalt kötelezettségei teljesítését. Reméljük, hogy a mai, Gripenek bérlésére vonatkozó ajánlás megfelel azoknak a kritériumoknak, amelyek megvalósítják Magyarország hosszú távú védelmi igényeit, és összhangban van a magyar költségvetés prioritásaival" - áll az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének közleményében.

A Gripen International üdvözölte a döntést, csakúgy, mint a svéd nagykövet. Staffan Carlsson közleménye szerint a döntés lehetőséget teremt a két ország közötti gazdasági és ipari kapcsolatok fejlesztésére.

Kapcsándi Dóra

Ajánlat: