Magyar Honvédség segít az amerikai bázisnak<BR/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Honvédség segítségével tartja az amerikai bázis Taszáron a legmagasabb katonai készültséget, a Deltát. A kaposvári közintézmények, katonai objektumok környékén a Somogy Megyei Rendőrség végez fokozott ellenőrzést.
Vágólapra másolva!

A Magyar Honvédség felajánlotta segítségét a taszári amerikai bázisnak a legmagasabb katonai készültséghez, amelyet a keddi terrortámadás miatt az amerikai hadsereg külföldön állomásozó valamennyi egységénél elrendeltek. Augusztus elején a taszári parancsnokság a boszniai Tuzlába költözött és a Kaposvár melletti településen csak egy száz-százötven katonából, illetve polgári alkalmazottból álló
kisebb csoport teljesít szolgálatot.

Orbán Viktor közölte: a magyar kormány felajánlotta segítségét, és életmentő egységeket küld a helyszínre.

A bázisra változatlanul bejárhatnak a fenntartásban és az üzemeltetésben résztvevő magyar polgári alkalmazottak, akik jelenleg csaknem ezren vannak, ám a támaszpontra ők is rendkívül szigorú biztonsági ellenőrzések után juthatnak be.

Tóth János ezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója a megerősítette: Taszáron, a bázis körül, illetve a kaposvári közintézmények és a külföldi érdekeltségű cégek környékén, valamint a katonai objektumok közelében fokozott ellenőrzést vezettek be kedden késő
délutántól.

[origo]