Nógrádi öccsét gyanúsítják apja megölésével

Vágólapra másolva!
A rendőrök Nógrádi Ádámot, az olajtanú Zsolt öccsét gyanúsítják édesapjuk meggyilkolásával. A kisebb fiú ellen országos körözést rendelt el a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vágólapra másolva!

Nógrádi Ádámot gyanúsítja a rendőrség apjának meggyilkolásával. Ferenczy László rendőr alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta az [origo]-nak, hogy emberölés bűntettének alapos gyanúja, és más bűncselekmények miatt országos körözését és elfogását rendelték el Nógrádi Zsolt öccsének.

A sajtószóvivő arról nem adhatott felvilágosítást, hogy pontosan milyen bizonyítékok alapján gyanúsítják a kisebb Nógrádi-fiút apjának megölésével, továbbá az sem ismert, milyen más bűncselekményekkel gyanúsítják még. A Nógrádi testvérek édesapjának holttestét egy névtelen levél alapján a közelmúltban találták meg egy elhagyott pirtói családi ház kertjében, egy kútban.