Hende jelölése a fő vitakérdés

Vágólapra másolva!
Vita várható a demokrata fórum országos választmányának hét végi ülésén arról a javaslatról, amelyet a budapesti MDF-esek fogalmaztak meg a testületnek. A fővárosi szervezet pontosításokat tart szükségesnek a Fidesszel kötött választási együttműködési megállapodásban.
Vágólapra másolva!

A demokrata fórum budapesti választmánya egyöntetűen tudomásul vette a Fidesszel kötött választási együttműködési megállapodás aláírását. Ebből fakadóan természetesnek tartja, hogy valamennyi fővárosi szervezet végrehajtja a megegyezésből fakadó feladatokat, teljesíti a kötelezettségeket. A testület azonban azt javasolja a párt országos választmányának, hogy vasárnapi ülésén konkretizálja a megállapodás bizonyos pontjait. Az ajánlás négy pontjából kettő a két párt közös listájának azt a hét helyét érinti, amelyeknek a sorsát nem döntötte el a megegyezés, hanem a közeljövőbe kell róluk tárgyalnia a két félnek.

A budapesti választmány valójában megelőzés céljából, amolyan önvédelmi szándékkal fogalmazott meg olyan kritériumokat, amelyek szerinte javítanák az MDF pozícióit ezen a hét helyen. Az elvvel valójában egyetértenek a demokrata fórumban, de a vasárnapi ülésen várhatóan lesznek olyan ellenvélemények, amelyek lágyítani szeretnék a budapesti választmány által megfogalmazottakat, pusztán azért, mert reménytelennek tartják, hogy azokat a Fidesz teljesíteni akarná. Egyesek ugyanis esélytelennek vélik, hogy a Fidesz belemenne abba, hogy a nevezett helyeken olyan politikusokat indítson az MDF, akik nem indulnak egyéni körzetben, hiszen ezt a Fidesz még a saját jelöltjeitől is elvárja.

A javaslat egyik pontja viszont már az aláírt dokumentum nagyon is egyértelműen rögzített tételére vonatkozik. Eszerint a közös országos lista első két helyét követő tizenhárom valamelyikén Hende Csaba, az MDF alelnöke áll. Azzal ugyan egyetért a fővárosi testület, hogy legyen egy ilyen rangú helye a demokrata fórumnak, de azt ellentétesnek tartják a párt alapszabályával, hogy a megállapodás nevesíti is az ide kerülő politikust. Ezért szorgalmazzák, hogy az országos listán indulók személyéről az országos választmány döntsön. Előreláthatólag ez váltja ki majd a legnagyobb vitát. Amennyiben ugyanis az országos testület vállalná, hogy nem Hende Csabát jelöli a kérdéses helyre, akkor az a megállapodás e pontjának módosítását tenné szükségessé. A mindig is megállapodáspárti MDF-esek pedig a legkevésbé sem akarnák, hogy hozzá kelljen nyúlni a dokumentumhoz, még akkor sem, ha közülük is jó néhányan ellenérzéssel fogadták Hende nevesítését a megállapodásban. Információink szerint a Fideszben nem néznék jó szemmel, ha a demokrata fórum a dokumentum újrafogalmazását kezdeményezné. Úgy tartják, a Fidesznek nincs köze ahhoz, hogy az MDF utólag meggondolja magát, a Hende Csaba listára kerülésével kapcsolatos elégedetlenséget a demokrata fórumnak az alelnökkel kell rendeznie, nem a Fidesszel.