<P class="MsoNormal">Vidra harapott meg egy férfit

Vágólapra másolva!
Megharapott egy férfit egy vidra a Pick Szeged üzemének udvarán. Az állatot be akarták fogni, amikor rárontott egyik támadójára. A kisállat a Szegedi Vasadparkban várja, hogy szabadon engedjék.
Vágólapra másolva!

Enyhén megharapott egy férfit egy vidra a Pick Szeged Rt. Maros utcai üzemének udvarán, miközben többen el akarták fogni, az eltévedt állatot a Szegedi Vadasparkban megfigyelés alatt tartják.

Gősi Gábor, a vadaspark igazgatója elmondta: dolgozók figyeltek fel a hátsó udvaron lévő vidrára, s értesítették a helyi környezetvédelmi szakembereket. A Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őre a helyszínre ment, hogy megfogja és szabadon engedje az állatot, ám a befogásban segédkezők közül egy férfit a vidra megkapott.

Ilyen esetben kötelező megfigyelni az állatokat, hogy nem veszettek-e. A vidrát a vadasparkban tartják két hétig, amennyiben semmilyen betegség tünetei nem jelentkeznek rajta, szabadon fogják engedni.

Gősi Gábor szerint feltehetőleg az üzemhez közeli Tisza-partról keveredhetett be valahogyan a gyárudvarra a kis állat, amely egyébként egészségesnek látszik. Magyarországon, így a Tisza mentén is igen szép számban élnek vidrák, amelyek fokozottan védett állatok. Szerencsére a ciánszennyezés sem tett kárt bennük, valószínűleg megérezték a cián szagát, és egy időre elmenekültek a folyó környékéről.