A Tasnádi-per másodrendű vádlottja ellen vallott egy tanú

Tanúként hallgattak meg egy üzletembert kedden a Pest megyei Bíróságon, aki a Tasnádi-per másodrendű vádlottja ellen vallott. A vád szerint Szentpéteri Lajos 1999 nyarán egy étterem parkolójában megtámadott és összerugdosott egy ügyvédet, aki korábban összetűzésbe került az elsőrendű vádlottal, Tasnádi Péterrel.

A kedden tanúként meghallgatott üzletember a tárgyaláson elmondta: a később megtámadott ügyvéd barátjával beszélgetett az étteremben, amikor Tasnádi Péter megjelent asztaluknál, és azt közölte az ügyvéddel: "Gyere ki az utcára, mert szétverem a fejedet." Az üzletember ezután elhagyta az éttermet, és csak másnap találkozott az akkor már begipszelt kezű és összevert ügyvéddel. A vádirat szerint Szentpéteri Lajos Tasnádi felbujtására követte el a bűncselekményt.

Tasnádi Péter a tárgyaláson kijelentette: igaz, hogy beszélt a sértettel, és felajánlotta, hogy rendezzék problémáikat, azonban ő senkit sem veretett, illetve vert meg. Elmondta, hogy az ügyvéd ittas állapotban többször is cinikusan és erőszakosan viselkedett vele szemben. Tasnádi Péter azt is közölte: szerinte az ügyvédet "magasabb körökből" használták fel, hogy őt börtönbe juttassák. Szikinger István, Tasnádi védője a tárgyaláson elmondta: a bizonyítási eljárás során több törvénysértés is történt. Tudomása szerint például a nyomozati anyagból kivettek egy vallomást, és helyébe egy rendőrségi jelentést tettek.

A Tasnádi-per csütörtökön folytatódik.