Vágólapra másolva!
Az esőzések és a mind hidegebb idő ellenére a Beregben 1100-an várják sátrakban házuk elkészültét. Bár nemrégiben határozat született az árvízkárosultak elhelyezésének javításáról, az érintett települések polgármesterei szerint hely- és pénzhiány miatt egyelőre nincs esély arra, hogy a sátrak lakói otthonaikba költözzenek. Tegnap csaknem 761 millió forintos településfejlesztési segélyről kötött szerződést 28 árvíz sújtotta beregi helységgel a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság.
Vágólapra másolva!

A Helyreállítási és Újjáépítési Bizottság (HUB) közlése szerint az az 1100 ember, aki a Beregben a zordabbá váló idő ellenére is sátrakban tölti éjszakáit, önként választotta ezt a megoldást. Ezt Dobson Tibor, a bizottság szóvivője külön is hangsúlyozta érdeklődésünkre. - Azok élnek sátorban - mondta -, akik ragaszkodtak hozzá, hogy jelen legyenek lakásuk helyreállításánál. Kérésükre újjáépülő vagy renoválandó házuk kertjében állították fel az átmeneti elhelyezésüket szolgáló katonai sátrakat.


Az őszi idő beköszöntével a helyreállítási bizottság két hete határozatot fogadott el a sátras elhelyezés felszámolásáról. A határozatnak nincs kötelező érvénye, az érintetteken múlik, átköltöznek-e egyéb átmeneti szállásra. A bizottság szerint rokonoknál, ismerősöknél vagy valamilyen épen maradt melléképületben kellene átmeneti szállást találniuk a nomád körülmények között élőknek. Változatlanul érvényben van az a rendelkezés, hogy az árvízkárosultakat befogadó családok havonta 10 ezer forint hozzájárulást kaphatnak többletköltségeik fedezetéül - tájékoztatott a szóvivő.
A Magyar Hírlapnak több településen megerősítették: nincs helyben lehetőség a lakhatási feltételek javítására.

A tanév megkezdésével az önkormányzat egyetlen közösségi szállás férőhellyel sem rendelkezik - mondta a Magyar Hírlapnak Siket Sándor, Gulács polgármestere, hozzátéve: akik megtehették, már befogadták rokonaikat, ismerőseiket. Siket úgy véli: a sátrakban ázó-fázó károsultak elhelyezésére meg kellene emelni a 10 ezer forintos támogatási összeget.

Tarpán a jelenleg épülő megyei szociális otthon elkészültével mód nyílhat 45-50 sátorlakó elhelyezésére. A tarpai polgármester szerint az újjáépítés meggyorsítása hozhat csak megoldást. A legtöbb embert erőszakkal sem lehetne eltávolítani épülő háza mellől - hangoztatta Nyéky Tamás.
A HUB tegnapi ülésén megerősítették: az első körben felmért és júliusig lebontott házakat átadják az eredetileg megszabott határidőre, szeptember 30-ára. A statikai vizsgálatokon később újjáépítésre javasolt lakóépületeket - ezek száma közel 200 - október végéig kell olyan állapotba hozni, hogy tulajdonosaik legalább egy helyiségbe beköltözhessenek.

Pillanatnyilag 662 ház újjáépítésén és 1237 helyreállításán dolgoznak. Eddig összesen 95 új és 386 javításra szoruló ház készült el Beregben.
A károk felszámolásán kívül a 28 árvíz sújtotta beregi község 761 millió forintos településfejlesztési segélyben részesül. Erről éppen tegnap írt alá megállapodást Bakondi György, a HUB vezetője az érintett települések képviselőivel.