Kérni fogják Simon László kiadatását Izraelből

Vágólapra másolva!
A rendőrség egyre pontosabb információval rendelkezik a 130 milliós hűtlen kezeléssel gyanúsított Simon László tartózkodási helyéről, s felvették a kapcsolatot az izraeli hatóságokkal. A Magyar Hírlap értesülései szerint amint Simon nyomára bukkan az izraeli rendőrség, a magyar hatóságok kezdeményezik Torgyán József egykori tanácsadójának kiadatását.
Vágólapra másolva!

Minden valószínűség szerint még a nemzetközi elfogatóparancs keddi hatálybalépését megelőzően Olaszországból Izraelbe utazott a 130 millió forintos hűtlen kezeléssel gyanúsított Simon László, az akkor még földművelésügyi miniszter Torgyán József legfőbb bizalmasa. A lap úgy tudja, Simon világosan tudatta itteni hozzátartozóival, hogy amíg fenntartják ellene a körözést, önszántából nem kíván hazatérni. Tompos Judith, a Simon családja által felkért védő erről értesülve adta vissza a héten megbízatását.

Információik szerint Simon döntésében az is szerepet játszott, hogy túlságosan előtérbe került személye, naponta tucatnyi írás jelent meg róla a sajtóban. Értesülve arról, hogy a rendőrség az agrárügyekben indított nyomozások során gyanúsítottként akarja kihallgatni, külföldre távozott. Innen azután minden eszközt bevetett, hogy elérje a körözés visszavonását. Felajánlotta egyebek között, hogy telefonon keresztül tesz vallomást, segít az esetleges bűnösök felkutatásában. Ám miután a nyomozás vezetői ragaszkodtak a személyes kihallgatáshoz, inkább az önkéntes száműzetést vállalta, még annak tudatában is, hogy barátnője, a Concordia Rt. előzetes letartóztatásban lévő korábbi vezetője gyermeket vár tőle. Úgy tudja: Simonnak egyelőre nincsenek megélhetési gondjai. Sőt, miután igen sok üzletember érdeke, hogy ne térjen haza, s ne tegyen vallomást, folyamatos támogatásra is számíthat. Többen tudni vélik, hogy vállalva a bűnpártolás kockázatát, komoly összegeket utalnak át rendszeresen a szökésben lévő Simonnak.

A lap által megkérdezett szakemberek rámutattak: elviekben még az a lehetőség is fennáll, hogy megússza a felelősségre vonást. Ugyanis, ha még a kiadatási procedúra előtt megszerzi az izraeli állampolgárságot, már nem kell a kiadatástól tartania.

Korábban:

Nem küldött orvosi igazolást Simon László