Mezőgazdasági területen, szabálytalanul folytatott tólétesítésből szerzik be a Szekszárd körzetében épülő M9-es úthoz a töltőanyagot - értesült a Magyar Hírlap. Ugyanakkor nem nyithatta meg a Tolna megyei mözsi homokbányát a Mészkő és Dolomit Kft. (MD) igazgatójának legális bányacége. Pedig terveik szerint erről az anyaglelőhelyről szállítottak volna homokot a közeli M9-eshez.

A Tolna megyei Mözsben 800 ezer köbméter homok kitermelését szerették volna elérni a 15 hektáros terület földtulajdonosai. A Pécsi Bányakapitányság nem gördített akadályt, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségnek, valamint a Vízügyi Igazgatóságnak sem volt kifogása a földtani kutatás ellen. Az ÁNTSZ azonban megtagadta hozzájárulását a bányatelek-fektetéshez olyan okokra hivatkozva, amelyeknek vizsgálata az előbbi hatóság feladata. A földtulajdonosok képviselője, Lőrincz József szerint azon buktak el, hogy visszautasították egy vevő jelentkezését, aki a földet áron alul, hektáronként 500 ezer forintért akarta megvásárolni.

A jelentkező Tóth Ferenc fideszes országgyűlési képviselő ajánlására kereste fel a földtulajdonosokat: adják el földjüket - véli Zarándok János, az MD Kft. tulajdonosi képviselője. A földtulajdonosok végül hoppon maradtak.

Végül nem jött létre megállapodás, noha a MD Kft. két képviselője, valamint a Vegyépszer autópálya-projekt igazgatója, Farkas László választotta ki Tóth Ferenc fideszes képviselő közreműködésével közösen a homoklelőhelyet. Az MD 30 millió forintot fordított kutatásra és egyéb költségekre - állítja Zarándok. Tóth Ferenc (Fidesz) már korábban közölte lapunk többszöri megkeresésére, hogy nem kíván nyilatkozni.

Az M9-eshez a bogyiszlói tavak létesítése során kitermelt homokot szállítják. Ez annak ellenére folyik, hogy a művelési ág megváltoztatására mai napig nem adott be kérelmet a helyi földhivatalhoz az érintett cég - értesült a Magyar Hírlap a földhivataltól. A mezőgazdasági földterület minősítése gyep illetőleg szántó.

Korábban:

Az M9-es-beruházásban sem vehet részt Orbán Győző konkurense