Az ellenzék nem támogatta a terrortámadásról szóló javaslatot

Vágólapra másolva!
Mindössze 8:7 arányban jutott túl a nemzetbiztonsági bizottságon a kormány terrortámadással kapcsolatos határozati javaslata. A szöveget egyetlen ellenzéki párt sem támogatta.
Vágólapra másolva!

A kormány határozati javaslatot dolgozott ki az amerikai terrortámadással kapcsolatban. A MIÉP már korábban jelezte, hogy nem ért egyet a javaslattal. A szöveg indoklás részében az Országgyűlés el is határolódik a szélsőjobboldali párt álláspontjától mert "mélységesen és a leghatározottabban elítél minden olyan megnyilatkozást, amely az ártatlan áldozatok életét kioltó, emberiség ellenes, esztelen terrortámadás egyértelmű megbélyegzése helyett indokot próbál keresni erre a barbár cselekedetre."

Keleti és a meghívott szakértők

Répássy Róbert (Fidesz) elmondta: tartózkodni akartak attól, hogy belpolitikai vitákról szóljon a javaslat. Hozzátette: módosító javaslatokkal meg lehet oldani azokat a problémákat, amelyek miatt az ellenzék nem támogatta a határozatot.

Az MSZP és az SZDSZ képviselői jelezték: remélik délutánra olyan javaslat kerül a parlament elé, amit már támogatni tudnak.