December elején kezdődik Székely pere

December 5-én kezdődik Székely Zoltán büntetőpere. A volt kisgazda képviselőt vesztegetéssel vádolja az ügyészség. Székely ügyvédje szerint még az év végéig megszülethet az elsőfokú ítélet.

A Fővárosi Bíróságon december 5-én kezdődik Székely Zoltán országgyűlési képviselő, egykori kisgazda, jelenleg független honatya büntetőpere. Az ügyészség Székely Zoltánt kétrendbeli, hivatalos személy által fontosabb ügyben kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja.

Futó Barnabás ügyvéd elmondta, hogy a bíróság december 19-én tartja az utolsó tárgyalási napot az ügyben. A védő szerint nem zárható ki, hogy az év végéig megszületik az elsőfokú bírósági ítéletet, azonban ez csak akkor várható, ha közben nem lesz senkinek bizonyítási indítványa, illetve az idézettek megjelennek.

A tárgyalási napokat mindig szerdán és péntekenként tartják majd a Fővárosi Bíróságon. A volt kisgazda országgyűlési képviselőt tavaly október 12-én a fővárosban érték tetten, később őrizetbe vették, majd december 15-én előzetes letartóztatásba helyezték.

Az Országgyűlés október 17-én függesztette fel először, majd december 12-én másodszor Székely Zoltán képviselői mentelmi jogát. Székely előzetes letartóztatását idén április 26-án szüntette meg a Fővárosi Bíróság, azóta házi őrizetben tartják.

Korábban:

Az ügyészség tagadja Székely Zoltán vádjait
2001. szeptember 12.