A héten döntenek a csempészettel vádolt tiszt ügyében

Vágólapra másolva!
Kedden kezdődött Csák Márton csempészettel és más bűncselekményekkel vádolt alezredes pere a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsán. Az alezredest még 2000-ben érték tetten, amint szeszes italt próbált Egyiptomba csempészni mint a Sínai-félszigeten állomásozó nemzetközi megfigyelő egységek magyar kontingensének parancsnoka.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa a héten tárgyalja Csák Márton alezredes ügyét. Az alezredest szolgálati visszaéléssel, elöljárói hatalommal való visszaéléssel, alárendelt megsértésével, magánokirat-hamisítással, elöljárói intézkedés elmulasztásával, felbujtóként elkövetett sikkasztással és szolgálati közeg ellen elkövetett erőszakkal vádolják.

Csák Mártont még 2000-ben rendelték haza a Sínai-félszigetről, ahol a Többnemzetiségű Erők és Megfigyelők (MFO) magyar kontingensének parancsnokaként szolgált. A hazarendelés oka, hogy az alezredes nagyobb mennyiségben csempészett alkoholos italt Egyiptomba. Ennek keretében a szükségesnél nagyobb mennyiségű vodka rendelésére utasította a csapat kantinosát, majd Kairóba szállította azt. Egyiptomban igen nehéz szeszes italhoz jutni, ezért jó áron lehet értékesíteni a csempészett italt.