Vágólapra másolva!
Újra elismételtette a bíróság Nógrádi Zsolttal, az egykori olajbizottság koronatanújával azokat az állításait, amelyek szerint az olajmaffia politikusokat vesztegetett meg, és amelyek miatt most hamis vád miatt büntetőeljárás folyik ellene. Nógrádi újra hírbe hozta Pintért, Borosst, Lezsákot, akiket várhatóan beidéznek a per következő tárgyalásaira.
Vágólapra másolva!

Nógrádi Zsolt

Nógrádi Zsolt kijelentette: Pintér Sándor 1993-96 között összesen mintegy harmincszor járt a Nógrádi család soltvadkerti házában. "A legnagyobb jövés-menés viszont 1993 májusa és decembere között volt" - mondta Nógrádi. A bírónak arra a kérdésére, hogy akkoriban mit tudott arról, hogy miért jelent meg bizonyos időközönként náluk Pintér Sándor, Nógrádi azt felelte, hogy "pénzbegyűjtő körúton volt a rendőr főkapitány". Nógrádi állítása szerint Pintér Sándor nem egyedül jött a pénzért, egy sofőr és még egy kísérő volt vele. A pénzt mindig egy újabb bőr aktatáskában adták át, a bíró kérdésére, hogy honnan volt ennyi táskájuk, Nógrádi elmondta, hogy foglalkoztak bőráru értékesítésével is, ezért ez nem jelentett gondot.

Nógrádi Zsolt arról is beszámolt, hogy belügyminiszterként Boross Péter is ugyanolyan gyakorisággal járt hozzájuk, mint Pintér Sándor. "Szinte egymás után jöttek, ha az egyik megjelent, hamarosan lehetett számítani a másikra is" - állítja a volt olajtanú. Nógrádi úgy tudta, hogy Boross azért jön, mert az MDF-nek gyűjti a pénzt, és Pintért is ellenőrzi. Az is előfordult, hogy Boross Péter fia, Boross Gábor jött a pénzért - állította Nógrádi a keddi tárgyaláson. A bíró ismét kitért arra, hogy pontosan hogyan adták át a pénzt, és milyen táskában, és Nógrádi válasza ismét az volt, hogy mindig egy új bőrtáskában adták át a pénzt, mire a bíró megjegyezte, hogy - amennyiben igaz Nógrádi állítása - akár bőráru-kereskedésből is megélhetett volna az MDF.

Lezsák Sándorral kapcsolatban Nógrádi azt állítja, hogy körülbelül 10 alkalommal jött pénzért, és ő is azt mondta, hogy az MDF-nek gyűjt. A bíró kérdésére, hogy miért fizettek ennyi embernek, Nógrádi azt mondta, hogy édesapja erre azt mondta, hogy "így biztosan nem lesz gubanc, hiszen mindenki idejár".

Nógrádi Zsolt szerint a pénzátadások szemtanúinak nagy része nem beidézhető, mivel közülük hárman meghaltak, többen pedig eltűntek. Egy öngyilkos lett, egy autóbalesetben halt meg, egy pedig gyógyíthatatlan betegségben vesztette életét. "Én nem tehetek róla, hullottak, mint a legyek körülöttem az emberek" - kommentálta a történteket Nógrádi Zsolt. Szintén szemtanú lenne az öccse is, Nógrádi Ádám, őt jelenleg édesapjuk meggyilkolásának gyanúja miatt körözi a rendőrség. Két barátja pedig eltűnt, ezért nem tudják elhívni a tárgyalásra. Így is maradt néhány tanú, akiket Nógrádi Zsolt szeretne megidéztetni a tárgyalásra, a nevük listáját zárt borítékban adta át a bíróságnak.

A következő tárgyalásokon a bíróság tanúként akarja meghallgatni az összes érintett politikust, így várhatóan tanúskodnia kell a belügyminiszternek is. Nógrádi Zsolt álltásai alapján Pallag László, az olajbizottság elnöke feljelentést tett, ám az ügyészség a nyomozás során nem talált bizonyítékot, így ejtette az ügyet a politikusokkal szemben. Ezt követően indult eljárás hamis vád miatt, amely most jutott el a bírósági szakba.

A büntetőper várhatóan novemberben folytatódik.

[origo]

Korábban: