Az önbíráskodás vádjával folytatódott a Tasnádi-per

Vágólapra másolva!
A Tanásdi-perben a Pest Megyei Bíróság kedden olyan vádpontot tárgyalt, amelynek kapcsán perújításra kerül sor azért, mert az ügyben a Somogy Megyei Bíróság 1998-ban már a jelen per egyik vádlottját jogerősen felmentette.
Vágólapra másolva!

Jelen per vádirata szerint a maffiavádakkal bíróság előtt álló Tasnádi Péter három vádlott-társa agyonvert egy felszolgálót 1997. április 24-én este, a balatonboglári Erzsébet étteremben, egy Tasnádit illető tartozás miatt. A vádirat szerint az egyik vádlott a pult mögött lefogta az áldozatot, egyik társa pedig ütötte-rúgta. A mentők már csak a halál beálltát állapíthatták meg. Mindezek alapján Tasnádit felbujtóként elkövetett
önbíráskodással, három társát pedig önbíráskodással, illetve halált okozó testi sértéssel vádolja az ügyészség.

Papp Csaba vádlott, akit az eset kapcsán 1998-ban jogerősen felmentett a Somogy Megyei Bíróság, a keddi tárgyaláson sem tagadta, hogy jelen volt a bűncselekmény idején az étteremben, ám állítása szerint úgy távozott onnan, hogy nem is tudta, mi történt. Két vádlott-társa pedig állítja, hogy ott sem volt.

A keddi tárgyaláson meghallgatták a szórakozóhely tulajdonosát, aki a bűncselekmény idején tévét nézett az étteremben. Látta a három fiatalembert, de nem emlékszik rájuk. Papp Csabával kapcsolatban azt mondta, hogy nem tudja, de "inkább nem ő volt". A tanú arra emlékezett, hogy amikor háttal a pultnak tévét nézett, valaki állt mögötte. Egyszer csak puffanást, jajgatást hallott a pult felől, de aki mögötte állt, nem hagyta, hogy felálljon, hátraforduljon. Ez a valaki azt súgta a fülébe: ne forduljon meg, akkor nem lesz semmi bántódása, ez az ember rosszat tett valakinek. Azzal az ismeretlen kiment. Papp Csaba a tárgyaláson úgy nyilatkozott: nem ismerte a másik két férfit. Azt viszont megerősítette, hogy ő valóban a tanú háta mögött állt, amikor a pultnál történtek az események, és azt súgta neki: ne avatkozzon bele, lehet, hogy a barátja rosszat tett valakinek.

"Én jobban meg voltam ijedve, és a tanú mondhatna köszönetet nekem. Két nagyon elhatározott fiatalember volt. Lehet, hogy valami pénzbehajtás történt, nem tudom. A magas pult miatt nem láttam. A rendőrséget pedig nem vártam meg" - mondta a tárgyaláson a vádlott. Papp Csaba elmondta: furcsa, hogy csak az ő ujjlenyomatait találták meg az étteremben a poharakon, a másik két férfiét nem. Az étterem tulajdonosa elmondta még: a haláleset után az üzletben és a szülei lakásán is telefonos fenyegetéseket kapott.

Tasnádi Péter a tárgyaláson közölte: a tanúnak csodálatos módon megjavult az emlékezete, amint a rendőrök évekkel a történtek után felkeresték. Továbbá Tasnádi Péter azt is kifogásolta a tárgyaláson, hogy még mindig nem hallgatták ki azokat a tanúkat, akik alibit igazolnának az egyik vádlott-társának az ügy kapcsán.

A büntetőper csütörtökön, a vádponttal kapcsolatos további tanúk meghallgatásával folytatódik.

Korábban:

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál van Tasnádi dossziéja