A béremelés alig enyhít a tanárok gondjain

Vágólapra másolva!
A tanárok szeptembertől esedékes béremelésével ugyan csak nettó 5-10 ezer forinttal emelkednek a fizetések, de idén legalább időben folyósítják a pénzt a pedagógusok számlájára. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint az emelés továbbra sem enyhít a tanárok megélhetési gondjain, ahhoz ugyanis legalább 40 százalékkal kellene emelni a fizetéseket.
Vágólapra másolva!

A pedagógusok október első napjaiban megkapják 20 százalékos béremelésüket -jelentette be Pálinkás József oktatási miniszter. A tárca vezetője júliusi hivatalba lépésekor egyik első fontos feladatának nevezte, hogy a tanártársadalom végre időben megkapja a fizetésemelést, korábban ugyanis általában csak több hónapos késéssel érkezett a pedagógusok számlájára a pénz. A minisztérium ezért még a nyár elején levélben kérte az önkormányzatokat, tegyenek meg mindent azért, hogy az emelt összegek időben eljussanak az érintettekhez. A béremelés folyósításához szükséges fizetési átsorolás az önkormányzati fenntartású iskolákban dolgozó 146 ezer pedagógus közül csak mintegy 500 tanár esetében nem készült el, de a Területi Államháztartási Hivataloknál ez is folyamatban van.

Kissné Erdődi Ibolya, a Budapesten elit iskolának számító Városligeti Általános Iskola gazdasági vezetője példákon mutatta be a szeptemberi béremelés hatásait. Egy pályakezdő pedagógus fizetése pótlékok és túlórák nélkül nettó 35 ezer forintról nettó 40 ezerre nő. Egy 30 éve a pályán dolgozó pedagógus bére - ugyancsak pótlékok és túlórák nélkül - nettó 57 500-ról 66 900 forintra növekedik. A különböző pótlékokkal és túlórákkal azonban csak nettó összegben 3-4 ezer forinttal többet vihetnek haza a tanárok. Lehetőség van a minőségi differenciálásra is, amelynek összege bruttó 3600 forintról 3900 forintra emelkedik pedagógusonként. A tanároknak ezenkívül a 13. havi fizetés jár még, illetve az iskolák által kigazdálkodott bérmaradványból kaphatnak jutalmat. A mostani béremeléssel egyébként a kötelező óraszámok is emelkedtek, igaz, az eddig minőségbiztosításra vagy felzárkóztatásra fordított időt építették be a keretbe.

A szeptemberi emelés nem felel meg sem a kormányzat, sem a PDSZ akaratának - fogalmazott Molnár Péter a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének szóvivője. A pár ezer forintos többlet továbbra sem enyhít a tanárok megélhetési gondjain - tette hozzá, az évi átlagos 13,5 százalékos infláció miatt 40 százalékkal kellett volna emelni a béreket - vélekedett a Magyar Hírlapnak nyilatkozva.

Korábban:

Hússzázalékos béremelést kapnak a tanárok