Tovább csökkenhet a kormánykoalíció létszáma

A koalíció több fontos kérdésben nem tudta biztosítani kedden a többséget a szavazásoknál. A Fideszben 50 ezer forint büntetést szabtak ki azokra a politikusokra, akik nem vettek részt a szavazásokon. A kisgazdák hétfői határozata értelmében aki nem szavaz a koalícióval, azt automatikusan kizárják. Erre minden esély megvan, mivel a Torgyán-hű kisgazdák továbbra is külön úton járnak. Valószínűleg a torgyánisták nem szavazzák meg a 2000. költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot sem.

Kedden nem sikerült megválasztani az új parlamenti alelnököt, illetve határozatképtelenség miatt nem tudták megszavazni azokat a bizottsági helycseréket, amelyeket az FKGP-frakció javasolt a múlt heti kizárásokat követően. Mindkét szavazásnál egyszerű többségre lett volna szükség. Mátrai Márta frakcióigazgató az [origo]-nak megerősítette: szerdán ötvenezer forintos bírságban részesítette azokat a frakciótagokat, akik igazoltatlanul hiányoztak a parlamenti alelnök választásakor. Összesen kilencen hiányoztak, közülük ketten voltak igazoltan távol. A Fidesz-frakció szabályzatában rögzített maximálisan kiszabható büntetést kapók között miniszter, államtitkár is volt - közölte a frakcióigazgató.

A parlamenti jelenlét különösen fontossá vált, miután a kisgazda kizárásokat követően elfogyott a kormánytöbbség. Bár a hétvégén valószínűleg két új taggal - Kiszely Katalinnal és Molnár Róberttel - bővül a Fidesz, és ezzel visszaállhat a matematikai kormánytöbbség, gondot okoz, hogy a kisgazdák közül 10-12 képviselő a koalíció döntéseivel ellentétesen szavaz.

Mátrai az [origo]-nak azt mondta: a koalíciót támogató függetlenekkel együtt matematikailag megvan a kormánytöbbség. "A kizárások a kisgazdák magánügye. Azoknak a  frakciótagoknak, akik a koalícióval ellentétesen szavaznak, el kell számolniuk a választópolgárok felé. A koalíciós megállapodás ugyanis nem személyfüggő, nem Torgyán József ügye, hanem két párt megállapodása, a képviselőknek pedig kötelességük a párt mögé felsorakozni" - tette hozzá.

A kisgazda frakcióból legutóbb kizárt képviselők ügyében azzal az indokkal hozták meg a döntést a kizárásról, hogy kormányellenes tevékenységet folytattak. A kisgazda frakció többsége szeptember 24-én hozott egy olyan többségi határozatot, hogy automatikusan, fegyelmi eljárás nélkül kizárják azokat a frakciótagokat, akik megszegik az 1998-as koalíciós szerződést, és a koalícióval ellentétesen szavaznak fontos kérdésekben. A fontosabb törvényjavaslatok között említik például a 2000. évi költségvetés végrehajtásáról szólót, azaz a zárszámadást. "Én egy optimista természetű ember vagyok, és remélem, hogy nem kerül sor újabb kizárásra. Persze mások nem ennyire optimisták" - mondta Szentgyörgyvölgyi az [origo]-nak.

Csatári József, akit a Torgyán-hű kisgazdák frakcióvezetőjüknek tekintenek, közölte: a jövőben sem szavazzák meg Bánk Attila alelnöki kinevezését, sem a bizottsági helycseréket, és várhatóan nemmel szavaznak a zárszámadásra is. A nemzetközi szerződéseket és az agrártörvényt megszavazzák. "Már eddig is csak névleges volt a koalíciós részvételünk. Csak könnyítés, ha megszabadulunk azoktól, akiket árulónak tartunk" - mondta Csatári az [origo]-nak. "Megerősödve kerültünk ki ebből az élethalál harcból" - tette hozzá. Csatári szerint 20 fő áll mellette, akikkel újra megpróbálnak önálló frakciót alakítani.

Amennyiben a torgyánisták valóban nemmel szavaznak a zárszámadásra, komoly gondban lehet a kormánykoalíció. Az már biztos, hogy az MSZP, az SZDSZ nemmel fog szavazni, a MIÉP pedig legfeljebb tartózkodni fog. A 2000. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényben kívánja a kormány elfogadtatni a többletbevétel elköltését is.

Kapcsándi Dóra

Korábbi cikkeink:

Koalíciós ultimátum az MSZP-nek és az SZDSZ-nek

Bánk Attila és Berki Ádám is elbukott

Kovács szerint kisebbségben a kormány

A hétvégén dönt a Fidesz Molnár Róbert felvételéről