Tovább folyik a nyomozás a kazetta-ügyben

A fővárosi Főügyészség december 6-ig ismét meghosszabbította az úgynevezett kazetta-ügyben folyó nyomozást. A rendőrök azzal gyanúsítják Torgyán Attilát, Torgyán József volt kisgazda miniszter fiát, hogy 3 millió forintos kenőpénzt fogadott el egy vállalkozótól.

A Fővárosi Főügyészség a várható újabb nyomozati cselekmények miatt december 6-ig ismét meghosszabbította a vizsgálatot az úgynevezett kazetta-ügyben - tudta meg az [origo] Borbély Zoltántól, a főügyészség szóvivőjétől. A nyomozást az év során már többször meghosszabbították.

A Népszava január 29-én számolt be arról a hangkazettáról, amelynek alapján az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága február 6-án megindította az ügyben a nyomozást. A felvételt, amelyen egy megbeszélést rögzítettek, a kisgazda párti Deésy Géza, a párt vállalkozói tagozatának munkatársa készítette. A megbeszélésen állítólag Torgyán József, volt földművelésügyi miniszter fiának, Torgyán Attilának szánt 3 millió forintos kenőpénz átadásának körülményeiről volt szó. Torgyán Attila a gyanú szerint azért kapta a több milliós kenőpénzt egy vállalkozótól, hogy egy pályázat kedvező elbírálása érdekében járjon közben édesapjánál. Torgyán Attila visszautasította a feltételezést, Torgyán József pedig jogi lépéseket helyezett kilátásba.

A Népszava információja szerint gyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség annak a megbeszélésnek két további résztvevőjét, akik az egykori földművelésügyi miniszter fiának szánt hárommillió forintos kenőpénz célba juttatásáról egyeztettek. A lap úgy tudja, a nyomozás ismételt meghosszabbításának oka lehet az, hogy felmerült, a kazettaügyben eddig tanúként szereplő személyek felelősségre vonása vesztegetés miatt.

[origo]