Elfogták a Clodo-ügy koronatanúját

Vágólapra másolva!
Kezdeményezték az ukrán Leonyid Sztecura előzetes letartóztatását emberölés kísérletének gyanúja miatt.
Vágólapra másolva!

A rendőrség kezdeményezte az ukrán Leonyid Sztecura előzetes letartóztatását emberölés kísérletének gyanúja miatt - közölte az [origo]-val Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. Az egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, hogy melyik ügyről van szó. Sztecura a Clodo-ügy egyik koronatanúja, a német vádlott védői szerint az ukrán férfi irányította a Pilisszentlászlói bombagyárat. Az alvilági körökben Loncsik néven ismert vállalkozót kizárólag ebben az emberölési kísérlet ügyben gyanúsítják, bár a korábbi beszámolók szerint a neve összefüggésbe hozható a budapesti leszámolásos merényletekkel.

[origo]