Vágólapra másolva!
Napokon belül befejezi a Borsod megyei rendőrség a vizsgálatait az autópálya-építések körüli pénzmosási ügyben. Az eljárás Keller László MSZP-s képviselő feljelentése kapcsán indult, szerinte százmilliók tűnhettek el az autópálya-építés során.
Vágólapra másolva!

Martosi György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyészség szóvivője elmondta, hogy a megyei rendőrség vélhetően jövő hét elejére befejezi a vizsgálatait Keller feljelentése ügyében. Jelenleg az M7-es építésével kapcsolatos szerződéseket, építési naplókat vizsgálja szakértők bevonásával a rendőrség. Azt kell kiderítenie a feljelentéskiegészítés során a hatóságoknak, hogy úgy végezték-e a különböző cégek az építkezéseket, ahogyan azt a szerződésekben számukra előírták. Emellett fontos kérdés, hogy ha történtek is szabálytalanságok, azok milyen mértékűek.

Keller László ugyanis azt gyanítja, hogy több százmillió forint tűnhetett el az autópálya-építések során. A politikus szerint tényleges munkavégzés nélkül vehettek fel különböző cégek hatalmas összegeket. Ez úgy történhetett, hogy egymásnak adtak át építkezésekben érintett alvállalkozó cégek nagy összegű szerződéseket, eközben zsebre tehettek állami pénzeket. Elképzelhető azonban, hogy a rendőrök a pénzmosásra nem, csak kisebb szabálytalanságokra találnak bizonyítékokat.

Turgyán Tamás, a Magyar Autópálya-építő Konzorcium szóvivője korábban az [origo] Társalgójában a szóban forgó feljelentéssel kapcsolatban közölte, hogy a gyanú csak a képviselő elképzelései szerint létezik. A konzorcium minden egyes munkát azután kezd el, hogy az arra fordítható összeget szerződésben rögzítette, így a munka megkezdésétől piaci és gazdasági érdekei sem engedik meg, hogy közvetítőket alkalmazzon.

Komáromi Gergely