Orbánék tagadják Torgyán vádjait

Torgyán József kisgazda pártelnök szerdán közölte: Orbán Viktor miniszterelnök megígérte, hogy megszüntetik a fia elleni eljárást. Hozzátette: Pintér Sándor belügyminiszter szerint Torgyán Attilát tanúként sem hallgathatták ki. Ezt mind a Fidesz, mind a kormányszóvivő tagadja, szerintük Torgyán csak kétségbeesésében tett ilyen kijelentéseket.

A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a szocialisták készpénznek veszik Torgyán József kijelentését, miszerint a kormányfő ígéretet tett a kisgazdapárt elnökének az eljárás megszüntetésére Torgyán Attila, a politikus fiának büntetőügyében. A Fidesz elnökségének közleményében - melyet eljuttattak az [origo]-nak - az áll: "Az a tény, hogy nyilvánvalóan egy kétségbeesett, önmagáért és fiáért aggódó, politikailag és erkölcsileg ellehetetlenült emberről van szó, Torgyán Józsefet a képtelen és rágalmazó állítás felelőssége alól ugyan nem menti, de szavainak súlytalanságát és hiteltelenségét nyilvánvalóvá teszi".

Torgyán József szerdai győri sajtótájékoztatóján beszélt az állítólagos miniszterelnöki ígéretről.

A Fidesz elnöksége szerint "a szocialisták a "mennél rosszabb, annál jobb" elvét alkalmazva immáron nem először kötnek szövetséget a kormány ellen Torgyán Józseffel". Ezért felszólítják az MSZP-t, hogy fejezze be "az alkotmányos intézmények elleni megújuló támadásaikat".

Borókai Gábor kormányszóvivő szerint Torgyán legutóbbi időkben tett nyilatkozatai megalázó helyzetbe hozták a Magyar Köztársaságot és annak alkotmányos rendjét. Borókai közleményében kifejti, hogy az FKGP elnöke szerdai győri sajtótájékoztatóján - egy négyszemközti beszélgetésre hivatkozva - olyan kijelentéseket adott a felelős magyar kormányfő szájába, amilyeneket Orbán Viktor sosem mondott.

A kormányszóvivő szerint Torgyán nyilatkozata azért is érthetetlen, mert azt a tények is cáfolják, hiszen a Torgyán Attila elleni büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van.

Borókai Gábor közli továbbá, hogy a miniszterelnöki tekintély védelme érdekében Orbán Viktor kénytelen a nyilvánosság elé tárni azt a válaszlevelet, amelyet augusztus 2-án - ugyancsak a Torgyán családot érintő ügyben - írt a kisgazda elnöknek. "A levélből egyértelműen kirajzolódik a miniszterelnök demokráciafelfogása, amely szöges ellentétben áll a Torgyán József által megfogalmazottakkal" - olvasható a kormányszóvivő [origo]-hoz eljuttatott közleményében.

A kormányfő augusztusi válaszlevelében - amelynek közreadásáról Orbán Viktor csütörtökön írásban tájékoztatta a kisgazda elnököt - meglepetésének adott hangot Torgyán József hozzá intézett, július 20-án kelt levele kapcsán. Orbán a válaszlevélben felhívta Torgyán Józsefnek, mint "az alkotmány kiváló ismerőjének" a figyelmét arra, hogy a miniszterelnök semmilyen konkrét büntetőüggyel, büntetőeljárási kérdéssel nem foglalkozik, még akkor se, ha a politikai élet néhány szereplője beavatkozásra biztatja.

A miniszterelnök levele tartalmazza, hogy Magyarországon a rendőrség, az ügyészség és a bíróság munkájába kormányzati tényezők nem avatkoznak be. "Ebből fakadóan - mint azt nyilván Te is tudod - a miniszterelnök semmilyen konkrét büntetőüggyel, büntetőeljárási kérdéssel nem foglalkozik. Ez abban az esetben is igaz, ha valamely politikai párt tagját vagy vezetőjét érintik ilyen eljárások. Ez még abban az esetben is igaz, ha a politikai élet néhány szereplője - mint ez esetben Te is - beavatkozásra biztat" - fogalmaz Orbán Viktor az FKGP elnökéhez intézett válaszlevelében.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy sem lehetősége, sem szándéka nincs arra, hogy az alkotmányból levezethető munka-, hatásköri és felelősség-megosztást módosítsa. "Következésképpen nem is mondhattam olyan mondatot, mint amelyet idézőjelek közé zárva nekem tulajdonítasz. Nem mondhattam, hiszen nem is tudhatom, hogy a Te ügyeid közül mikor és melyik van, vagy nincs rendben. Csupán azt az őszinte reményt tudom most is megismételni, "reményeim szerint Jóska bátyám, a Tállya utcai építkezésed ügye teljesen rendben van" - áll Orbán Viktor válaszlevelében.

[origo]

Ajánlat:

Orbán Viktor levele Torgyán Józsefnek

Torgyán József levele a miniszterelnöknek