Házkutatást tartottak a lelkész kirekesztő cikke ügyében

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A napokban várhatóan megnevezik a nyomozók annak a büntetőeljárásnak a gyanúsítottjait, akik - az eddigi adatok szerint - elkövethették a közösség elleni izgatás bűntettét egy kerületi újságban megjelent cikk kapcsán. Az írás szerzője ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész, a MIÉP országgyűlési képviselője. A cikk nyíltan kirekesztésre buzdít, hangvétele gyűlöletkeltő.
Információnk szerint a nyomozók házkutatást tartottak a lap szerkesztőségében, és hamarosan megnevezik a gyanúsítottat vagy gyanúsítottakat.

Lapunk a Legfőbb Ügyészségen úgy értesült: a Btk. módosításának előkészítésére az ügyészség és az igazságügyi tárca szakértői megtartották első egyeztetésüket. Körvonalazták, milyen megoldás lehetséges azokban az esetekben, amikor az egyes népcsoportokat, közösségeket érintő gyalázkodó kijelentések még nem minősülnek közösség elleni izgatásnak, nem mozgósítanak konkrét cselekvésre.

A kisebbségi jogok országgyűlési biztosa javaslatot juttatott el a legfőbb ügyészhez és az Országgyűlés illetékes bizottságához. - szerint továbbra sem lenne büntethető a véleménynyilvánítás, még akkor sem, ha sértő. Büntetné azonban a gyűlöletbeszédet, vagyis azt, ha valaki egyes népcsoportok, valamely faj vagy felekezet ellen bűncselekmény elkövetésére hív fel. Ennél súlyosabban minősülne annak a magatartása, aki gyűlöletre izgatna, akinek a felhívása konkrét fellépést váltana ki. Ha pedig hivatalos személy követné el a jogsértést, büntetése súlyosabb lenne az előbbieknél.

Kulcsár Anna

korábban: