Keveset ígérnek a károsult árváknak

Vágólapra másolva!
Káruk csak egy részét fizetné vissza a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat azoknak a fiataloknak, akiknek pénzét a területi gyámügy egyik vezetője elsikkasztotta. Ha elfogadják az ajánlatot, nem pereskedhetnének tovább és elesnek a kamatoktól is. A fiatalok jogi képviselői szerint így csak az önkormányzat nyerne.
Vágólapra másolva!

Erősen vitatható egyezségi ajánlatot tett a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat azoknak az egykori állami gondozott fiataloknak, akiket Tarjányi Eszter megkárosított. Amint arról lapunk már beszámolt, az egykori Gyermekvédő Intézet igazgatóhelyettes asszonya meggyőzte a fiatalokat, hogy életkezdési támogatásukat helyezzék bemutatóra szóló takarékkönyvekbe, amelyeket ő megőriz. Miután kiderült, hogy Tarjányi saját céljaira használta fel a pénzt, bűnvádi eljárást indítottak ellene. Az asszony bevallotta a sikkasztást, ám röviddel ezután elhunyt. Az intézet most 59 állami gondozottnak harmincmillió forinttal tartozik. A fiatalok ügyvédeket fogadtak, és polgári pert indítottak a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, valamint fenntartója, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat ellen.

Az önkormányzat mostani levelében - amelyet minden károsult fiatal kézhez kapott - azt ajánlották, hogy akinek 500 ezer forintig terjedő követelése áll fenn, annak kifizetik a teljes összeget, a fél- és egymillió forint közötti összegre jogosultak 500 ezer forintot és a fennmaradó összeg 70 százalékát kapnák. Akiknek pedig 1 millió feletti a káruk, 500 ezret, plusz a hetven százalékot, valamint az egymillió fölötti összeg 20 százalékát ígérték.

A fiatalokat felszólították, hogy mérlegeljék az ajánlatot, és postafordultával válaszoljanak. Amennyiben viszont elfogadják, nem folytathatják a pert, és a kamatokra sem tarthatnak igényt.

- Amennyiben a károsultak ezt aláírják, vége mindennek - mondta lapunknak Szilágyiné Czakó Marianna, a fiatalokat védő három ügyvéd egyike. - Ráadásul az önkormányzat bennünket, jogi képviselőket csak utólag értesített az ajánlatról. Minden ügyvédi szokásrendet felrúgtak azzal, hogy megkerülték a jogi képviselőket, és egyenesen a sértettekhez fordultak, s ez bizonyára nem véletlen - tette hozzá az ügyvéd. - Mint ahogy az sem, hogy többszöri felszólításunkra sem csatolták azokat a bizonyítási indítványokat, amelyekből kiderülhet, hogy hány bűntársa volt még Tarjányi Eszternek.

Az önkormányzat ezzel szemben úgy látja, hogy jelenlegi ajánlata nagyon is emberséges.

- Komoly összeget fizetnénk, és még azt is felvállaljuk, hogy nem kutakodunk tovább, hogy még ki lehet hibás - véli Kerekes Edit jogtanácsos. Ebben az ügyben ugyanis a megyei önkormányzat semmilyen hibát nem követett el, sokkal inkább az utógondozók, akiknek a feladatuk lett volna a megfelelő felkészítés, valamint felelősek a gyerekek is, akik rábízták pénzüket Tarjányi Eszterre. Kerekes Edit szerint eddig is keresték a megoldást, de csak most tudtak elkülöníteni annyi pénzt, hogy 30 napos határidővel kifizethessék a gyerekeket.

A fiatalok reménykednek, az önkormányzat ajánlata azonban most megzavarta őket. Ahogy egyikük lapunknak elmondta: egyrészt örömmel elfogadná az ajánlatot, hiszen most látna először pénzt, ugyanakkor fél is attól, hogy a neki jogosan járó teljes összeget soha nem kapná meg.

- Ez így mindenképpen tisztességtelen ajánlat - véli a névtelenséget kérő egykori állami gondozott.

A bíróság a legközelebbi tárgyalást október 8-ára tűzte ki.

Korábban:

Megkárosított gyerekek kálváriája