Elítélték, de szabadlábra is helyezték Kisbandit

Tagadta bűnösségét Kisbandi, akit üzletszerűen elkövetett csalás és közotkirat-hamisítás miatt ítéltek el. Az alvilág bankáraként is ismert Lakatos András két év nyolc hónap szabadságvesztést kapott, de annak megkezdéséig szabdlábra helyezték. Lakatos tagadja bűnösségét.

Kis Bandi a bíróság előtt. Fotó: Barakonyi Szabolcs
Fotó: Barakonyi Szabolcs
A  Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatott büntetőper harmadrendű vádlottját, Lakatos Andrást az ügyészség 444 rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalással, továbbá közokirat-hamisítással vádolta, ami miatt legfeljebb hét és fél éves szabadságvesztést lehetett volna kiszabni. Kisbandi 2 év 8 hónap szabadságvesztést kapott. Az első rendű vádlottat 2 év 2 hónap, míg a másod rendű vádlottat 6 hónap - 2 évre felfüggeszett - börtönre ítélte a bíróság. Az ítélet nem jogerős, az összes vádlott enyhítésért, illetve felmentésért, az ügyész viszont súlyosbításért fellebbezett.

Az ügyész továbbá Kisbandi szabadlábra helyezését is kezdeményezte, így a vádlott a tárgyalás után szabadon távozhatott a bíróságról. Lakatos András az [origo]-nak elmondta: meglepte szabadlábra helyezése, de nem is tartotta magát bűnösnek. Kisbandi szerint azért hívták az alvilág bankárának, mert szeretett volna egy takarékpénztárt létrehozni és innen ragadt rá a pénztáros elnevezés. A maffiakapcsolatairól csak annyit szólt, hogy egyszer oroszokkal tárgyalt egy drágakőüzletről, ám az egy másik orosz csoport miatt meghiúsult.

A hatvádlottas büntetőper vádirata szerint 1994-ben Lakatos András három társával megalapította a Maru-Trans Kft.-t, majd hirdetést adtak fel Romániában, mely szerint a cégnél 1200-3000 német márka ellenében nulla kilométeres Dacia személygépkocsikra lehet előfizetni. Azt ígérték, hogy a megvásárolt autókat egy hónapon belül szállítják.

Lakatosék azt mondták, hogy aki a teljes vételárat kifizeti, hamarabb kapja majd meg az autót. 1994 márciusa körül több száz román állampolgár kereste fel a Teréz körút 34. szám alatti irodájukat, hogy autóra fizessen elő. Összesen 38 millió forintot gyűjtöttek össze Lakatosék, a beszedett pénzt szétosztották egymás között. Az eljárás eddigi adatai szerint részben a cég, részben egyes vádlottak az ügylet során hamis papírokat használtak, és még csak szándékukban sem állt a megrendelések teljesítése. A vádlottak több száz román állampolgárt károsítottak meg.

Az 1993-94-es bűncselekmények nyomán 1996-ban már egyszer megkezdődött ez a büntetőper, azonban Lakatos András ugyanaz év őszén az Egyesült Államokba távozott, ezért vele szemben felfüggesztették az eljárást. A férfit tavaly júniusban nemzetközi elfogatóparancs nyomán kerítette kézre az FBI a floridai Miamiban, és hosszas kiadatási eljárást követően ez 2001 februárjában szállították Magyarországra.

[origo]

Korábban:

Megfélemlítéssel vádolja a rendőröket a Kisbandi-per egyik vádlottja
2001. július 18.

Kisbandi állítja: a tanúk befolyásolásával akarják bizonyítani bűnösségét
2001. június 18.

Kihallgatták Lakatos Andrást
2001. február 22.