Pokorni beszélt Medgyessyvel - Orbán utasítására

Ma a Fidesz elnöke felhívta az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, Medgyessy Pétert, hogy tárgyaljanak a terrorcselekményekkel kapcsolatos kérdésekről. Tegnap Orbán Viktor szólt Pokorni Zoltánnak, hogy "álljon Medgyessy úr rendelkezésére". Medgyessy a kormányfővel szeretett volna egyezetetni.
A Fidesz elnöke, Pokorni Zoltán kedd délelőtt telefonon jelezte Medgyessy Péternek, hogy tárgyaljanak a terrorcselekményekkel, és az arra adandó magyarországi válaszokkal kapcsolatos kérdésekről. A szocialista párt miniszterelnök-jelöltje azonban továbbra is úgy látja: hosszú távú kormányzati intézkedésekről neki és Orbán Viktor miniszterelnöknek kellene megbeszélést folytatnia.

Az MSZP kormányfőjelöltje Orbán Viktorral szeretett volna szót váltani ezekről a kérdésekről, azonban a kormányfő tegnap kijelentette: nem kíván Medgyessyvel egyeztetni, a hatpárti megbeszélésen pedig az MSZP-t Kovács László pártelnök képviselte. Orbán Viktor tegnap szólt Pokorninak, hogy "legyen kedves és álljon Medgyessy úr rendelkezésére".

Medgyessy Péter elmondta: megköszönte Pokorni Zoltán jelentkezését, de rámutatott arra, hogy nem pártközi együttműködési kérdésekről javasolt konzultációt a miniszterelnöknek, hanem olyan ügyekről, amelyek hosszú távra meghatározzák Magyarország magatartását a terrorizmussal összefüggésben. Biztosra vehető, hogy a következő öt évben Orbán Viktor vagy Medgyessy Péter lesz az ország miniszterelnöke, ezért fogalmaztam meg javaslatomat a kormányfőnek - mondta az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki továbbra is fenntartja ajánlatát.

[origo]