<P class="MsoNormal">Túlzott kisgazdajelenlét a bizottságokban

Vágólapra másolva!
A most 34 fős FKGP-frakció három bizottsági elnöki és hat alelnöki pozícióval rendelkezik, míg 1998-ban ugyancsak három elnöki és nyolc alelnöki posztja volt az akkor 48-as létszámú képviselőcsoportnak. A frakció kész ugyan tárgyalni a bizottsági helyek újraosztásáról, de egyelőre csak a képviselőcsoporton belül került szóba az ügy.
Vágólapra másolva!

A kisgazdafrakció kész ugyan tárgyalni a parlamenti bizottsági helyek újraosztásáról, de egyelőre csak a képviselőcsoporton belül került szóba az ügy - nyilatkozta Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető. A bizottsági helyek újraosztásához ugyanakkor szükség van a jelenlegi parlament megalakulásakor, 1998-ban kötött hat párti egyezség megváltoztatására is. Szentgyörgyvölgyi szerint tény, hogy jelenleg a frakció, létszámához képest, sok bizottsági tisztséggel rendelkezik, de a létszámcsökkenés - szavai szerint - a kisgazdákon kívül álló okokból következett be. A frakcióvezető még nem látja világosan a helyzet rendezésének módját. Azért is nehézséget okoz egy újabb hat párti megállapodás megkötése - vélte Szentgyörgyvölgyi -, mert éppen az ellenzéki MSZP és SZDSZ sértette meg durván a korábbi megegyezést, amikor nem szavazták meg Bánk Attila megválasztását a T. Ház alelnöki posztjára. A pártok közötti megállapodás alapján ugyanis a képviselőcsoportoknak kölcsönösen el kellene fogadniuk egymás személyi javaslatait. Az ellenzéki pártok szerint is szükséges a tisztségek és bizottsági helyek újraosztása, éppen ez lenne a feltétele annak, hogy támogassák Gyimóthy Géza megüresedett parlamenti alelnöki posztjának betöltését. Szentgyörgyvölgyi azonban semmiképpen nem kötné össze Bánk jelölését és a bizottsági funkciók újraosztását valamilyen alkuban.

A jelenlegi felállás szerint a most 34 fős FKGP-frakció három bizottsági elnöki és hat alelnöki pozícióval rendelkezik, míg 1998-ban ugyancsak három elnöki és nyolc alelnöki posztja volt az akkor 48-as létszámú képviselőcsoportnak. A kisgazda-képviselőcsoportból kivált politikusok többsége a függetlenek létszámát gyarapítja, és ilyen minőségében kap bizottsági helyeket is (a függetlenek a házszabály szerint ellenzékinek minősülnek, ám többségük a koalíciót támogatja a szavazásokon). Az ellenzék vitatja, hogy az FKGP jogosult-e annyi bizottsági helyre, mint amennyit most betölt. Az SZDSZ és az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy a kisgazdafrakció hetenkénti átalakulásának függvényében osszák újra a bizottsági helyeket.

A kisgazdafrakció gyakran ingadozó létszáma a közeljövőben ismét változhat. Szentgyörgyvölgyi megerősítette: Gyuga Pál és Szabó Attila független képviselő várhatóan csatlakozik a képviselőcsoporthoz. Korábban mindketten a Fidesz-frakció tagjai voltak. Nemrég viszont két volt kisgazda képviselő, Kiszely Katalin és Molnár Róbert ült át a Fidesz padsoraiba.