Jövőre már lehet földet vásárolni az államtól

Vágólapra másolva!
Termőföldet vásárolhatnak hamarosan a családi gazdaságok az államtól. A kormány tervei szerint ugyanis jövőre megkezdi működését a Nemzeti Földalap, amely értékesítené az állami tulajdonú földeket.
Vágólapra másolva!

Csak az rendelkezik majd elővásárlási joggal, aki ott is lakik, ahol földet venne, és emellett főállásban mezőgadasági termeléssel foglalkozik. Az állam emellett támogatást is ad majd a gazdálkodóknak. Erre a Széchenyi-tervből különítenek el 10 milliárdot.

Az állami földeladások mellett a magántulajdonban lévő földek állami felvásárlását is bejelentette szeptemberben a tárca. Eddig Vonza András szerint 1000 felajánlás érkezett. Az így megvásárolt földek, valamint a jelenleg is állami kezelésben lévő területek mellett az osztatlan közös tulajdonú termőföldek és a rendezetlen tulajdonú földek megvásárlásával akarja növelni az állami földek területét az FVM.

[origo]