Kérdéses a városházi dolgozók béremelése

Vágólapra másolva!
Nem kapna béremelést jövőre a főpolgármesteri hivatalnak az a 319 dolgozója, akiket nyáron a köztisztviselői törvény hatálya alól a munka törvénykönyve alá soroltak, ha a városvezetés s majdan a közgyűlés is elfogadja Atkári János pénzügyi főpolgármester-helyettesnek ezt az álláspontját.
Vágólapra másolva!

A városvezetés elé benyújtott javaslat tartalmazza Tiba Zsolt főjegyzőnek ezzel ellentétes indítványát, amely szerint az ügykezelők, a kézbesítők, a titkárnők, a portások, a rendészek és a fizikai munkások is kapnának 8 százalékos béremelést, ha biztosítják az ehhez szükséges 22 millió forintot.

A főjegyző szorgalmazza azt is, hogy a jövő évi országgyűlési és az önkormányzati választások lebonyolítását segítők részére különítsenek el 37 millió forintot. Az előző választás idején mintegy 10 millió forinttal kevesebb volt ez az összeg.

Tiba Zsolt több mint 48 millió forinttal szeretné a főváros jövő évi költségvetés-tervezetét módosítani annak érdekében, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjat 5.090 forintról 10.000 forintra növelhessék. Ezt azzal indokolja, hogy a tagdíj után nem kell járulékokat fizetni.

A főjegyzői előterjesztés rögzíti, hogy a városháza köztisztviselői és munkavállalói az általa javasoltak elfogadása esetén sem jutnának hivatásuknak és felelősségüknek megfelelő jövedelemhez. Kiderül az anyagból az is, hogy a munka törvénykönyve alá tartozók átlagbére 73 ezer forint. A középfokú végzettségűek besorolásuk és szolgálati időjüktől függően 45.000-128.000 forint között keresnek. A felsőfokú végzettségűek 96.000-228.000 forint között, az alosztályvezetők 293.000 forintot, az ügyosztályvezetők pedig 448.000 forintot keresnek átlagosan havonta.