- Nyugodt és tiszta a lelkiismeretem az eddigi tevékenységemet illetően - jelentette ki Rigler Zoltán, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes tagja, aki az utóbbi másfél héten támadások kereszttüzében áll a cégvásárlása és korábbi ügyei kapcsán. Az SZDSZ a múlt héten a mentelmi bizottsághoz fordult, hogy ott tisztázzák a robbanásszerű gyarapodást.

A fideszes képviselő 3 millió forint alaptőkéjű kft.-je milliárdos holdingot kebelez be. A politikus elmondta: a tavaly alapított cége már másfél milliárd forintos forgalmat bonyolított le, így képes lesz a tranzakcióra. Rigler kereskedelem bankokkal tárgyal az ARÉV építőipari holding megvásárlásának finanszírozásáról, amely tavaly 8,6 milliárd forintos bevételt mutatott fel. A vásárló az RKB Építőipari Kft., amelyet tavaly alapított a fideszes politikus 3 millió forint alaptőkével. Rigler szerint már másfél milliárd forint forgalmat bonyolított le a cége, és tőkeemelést terveznek, ami azt jelzi, hogy ez egy komoly cég.

Rigler Zoltán nem tud arról, hogy a felszámoló több mint félmilliárdos adósságot állapított meg a korábbi cégénél, a Rigler Kft.-nél, aminek tekintélyes része adó- és tb-tartozás. Mint mondta, nem ismeri a felszámolási jegyzéket, amit azzal magyarázott, hogy 40 nappal a felszámolás előtt átadta az irányítást. Ellenben egy tavalyi APEH-levelet lobogtatott, amelyben - Rigler Zoltán elmondása alapján - az állt, hogy a Rigler Kft.-nek az adóhatóság igazolása szerint nem volt adó- és társadalombiztosításijárulék-tartozása, amikor felszámolási eljárás kezdődött ellene. A levelet azonban még kérésre sem adta ki a kezéből, csupán tisztes távolból mutatta fel. A fideszes politikus azt elismerte, hogy több cégnek az adósa maradt a Rigler Kft., amit a Bokros-csomag hatásaival, valamint azzal magyarázott, hogy több megrendelőjük nem tudott fizetni.

A képviselő vagyonnyilatkozatában két 240 négyzetméteres vidéki ház és egy Nissan Patrol gépkocsi, valamint egy 15 millió forintos építési hitel áll. Állandó bevételként bruttó 150 ezer forint havi fizetést tüntetett fel, amit cége ügyvezető igazgatójaként kap.

Az SZDSZ az Országgyűlés mentelmi bizottságához fordult, mivel a fideszes politikus robbanásszerű gyarapodása felveti a képviselői összeférhetetlenség kérdését.

[origo]