Jól vannak a lépfene-gyanús küldemények miatt kórházba kerültek

Vágólapra másolva!
Két napig még benntartják a budapesti László Kórházban a megfigyelésre beszállított 12 embert. A pácienseket kedd este azért szállították be, mert lépfene-gyanús küldeményekkel érintkeztek. Az érintettek jól vannak, az elsődleges vizsgálatok eredménye negatív.
Vágólapra másolva!

Összesen 12 embert szállítottak megfigyelésre kórházba kedd este, mert postai küldeményekben fehér port találtak. Az érintettek jól vannak - tájékoztatták az [origo]-t a László Kórház főigazgatóságán. Az elsődleges vizsgálatok eredménye az összes páciensnél negatív, ahogy negatív volt a gyanús por vizsgálatának végeredménye is. A betegeket még 48 órára, a végleges vizsgálatok befejezéséig - elsősorban megnyugtatásukra, semmint a valós veszély miatt - benntartják.

A mentőszolgálat ügyeletese elmondta: 10 embert a Keleti pályaudvarnál lévő postahivatal levélfeldolgozójából, két személyt pedig két különböző magánlakásból vittek kórházba a mentősök.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője elmondta, hogy a polgári védelem vegyi felderítőcsoportja a postahivatalban megvizsgálta a borítékból kiszóródott port, de az eredmény negatív volt: nem találtak fertőzésre vagy sugárzásra utaló nyomot.

Hozzátette, hogy a port összeszedték, és laboratóriumban vizsgálják tovább. Beszámolt arról, hogy kedden mintegy 30 helyen jártak a katasztrófavédelem munkatársai, többek között iskolában, közintézményekben vagy különböző cégeknél, ahol szétszóródott porral találkoztak az emberek.

Minden esetben fertőtlenítették a helyszínt, a port a helyszínen megvizsgálták, majd laboratóriumba szállították. A vizsgálatok mindegyik helyszínen negatívak voltak.

Nem tartalmazott fertőző anyagot az a levél sem, amelyet kedden hajnalban találtak meg a debreceni 2-es számú postahivatalban. A fehér borítékot "lépfene" felirattal dobták be egy postaládába.

Ajánlat:

Lépfenétől retteg a világ és már Magyarország is - az [origo] dossziéja

Az [origo] lépfenével kapcsolatos hírei