Vágólapra másolva!
Elidegeníthetőek lennének a jelenlegi állami és önkormányzati tulajdonban lévő egészségügyi közintézmények - az általános parlamenti vita előtt álló, az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról szóló törvényjavaslat szerint. A tervezet szerint nyilvános pályázat megnyerésével lehet átvenni a kijelölt intézmények működtetését.
Vágólapra másolva!

Vállalkozások is elláthatnák az egészségügyi intézmények működtetését, ha a Parlament elfogadja az úgynevezett kórháztörvényt. Az állami szervek és az önkormányzatok átadhatnák -megfelelő szerződéses garanciák mellett – a kiválasztott egészségügyi intézmények működtetéseinek feladatait. Erre nyilvános pályázat útján kerülhet sor, melyben ki kell kérni a Magyar Orvosi Kamara területileg illetékes szervezetének, az érintett betegek érdekképviseleti szervezeteinek, valamint a kórházi felügyelő tanács véleményét. Ha a feladat-ellátás átruházása egyházi tulajdon visszaadás keretében kerül sor, akkor nincs szükség pályázatra a tervezet szerint. Az alapellátás körében kötött szerződés korlátlan időre köthető, a feladat-ellátási, illetve –átvállalási szerződés pedig 3-tól 15 évre.

Az állami szférából kikerülő egészségügyi ingatlanok az úgynevezett egészségügyi célvagyon jogintézménye alá kerülnének a tervezet szerint, ami garantálná, hogy továbbra is a lakosság egészségügyi ellátására kellene biztosítani a vagyontárgyakat.

A törvényjavaslat foglalkozik az orvosok jogállásával, eszerint alkalmazottként, szabadfoglalkozásúként, illetve vállalkozóként végezhetnék tevékenységüket. A szabadfoglalkozású doktornak saját felelősségére kell végeznie a munkáját, az egészségügyi szolgáltatónak okozott kárért teljes felelőséggel tartozik.

A törvénytervezet sorsa – bár kormányzati előterjesztés – kissé bizonytalan: az Országgyűlés egészségügyi bizottsága ugyanis általános vitára alkalmatlannak találta egy kis koalíciós segítséggel. A kormánynak csekély többsége van csak a Parlamentben, a fideszes képviselők körében sem népszerű az előterjesztő miniszter, Mikola István. A miniszterelnök, Orbán Viktor azonban minisztere mellé állt, ezt követően a Fidesz frakcióvezetője Szájer József is.

A törvény jövő év január 1-jén lépne életbe.

[origo]