Eddig négymillióba került a fővárosnak a lépfene-pánik

Vágólapra másolva!
Demszky Gábor főpolgármester csütörtökön közölte: eddig négymillió forintba került a Fővárosi Önkormányzatnak a lépfene-gyanús küldemények ellenőrzése. Eddig minden esetben alaptalannak bizonyult a lépfene-gyanú.
Vágólapra másolva!

A budapesti ÁNTSZ legfrissebb adatai szerint 87, csomagba rejtett gyanús por érkezett hozzájuk, és ebből eddig 71-et vizsgáltak meg. A csomagok egyike sem tartalmazott semmilyen kórokozót.

A polgári védelem naponta 20 bejelentést kap gyanús küldeményekről. A polgári védelem minden esethez kivonul, ahová hívják őket.

Demszky Gábor főpolgármester csütörtökön elmondta: eddig egyetlen fertőzött küldeményt sem találtak, a lépfene-gyanús esetek ellenőrzése négymillió forintba került a Fővárosi Önkormányzatnak. Demszky Gábor közölte, aki gyanús csomagot kap, ne nyúljon hozzá, ne bontsa ki, hanem jelentse be a rendőrségen vagy a polgári védelemnél.

[origo]