A rendőrség még csak a középvezetőknél jár az MTV-ügyben

Vágólapra másolva!
Már öt középvezetőt hallgatott meg tanúként az Országos Rendőr-főkapitányság az MTV Rt. gazdálkodása ügyében. Az exelnök meghallgatását, akinek vezetése alatt több mint tízmilliárdos forintos veszteséget halmozott fel az intézmény, hónapokkal későbbre tervezik. Az ügyben még márciusban tett feljelentést két SZDSZ-es politikus.
Vágólapra másolva!

A Magyar Televízió Rt. öt középvezetőjét hallgatták meg már tanúként az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) a televízió gazdálkodása ügyében - nyilatkozta Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója.

A Magyar Televízió Rt.-nél még május közepén rendelte el az ORFK a nyomozást hűtlen, valamint hanyag kezelés, továbbá adó- és társadalombiztosítási csalás alapos gyanúja miatt, Haraszti Miklós, illetve Pető Iván szabad demokrata politikusok feljelentésére. Az SZDSZ-es politikusok még márciusban tették meg feljelentésüket és annak nyomán először feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálódtak a hatóságok.

A Magyar Televízió felügyelő-bizottsága májusban szintén feljelentést tett, mivel a testület szerint elkótyavetyélték a - az előzetes értékbecslések szerint 10 milliárd forintot érő - Magyar Televízió archívumát, jelentős eltérés alakult ki a külső és a belső gyártású műsorok díjazása között az előbbiek javára, továbbá a nézettségi mutatókat nem mindig érvényesítették a díjak megállapításánál.

A közeljövőben további tanúkat hallgatnak meg a nyomozók, a felsővezetők, így az Ausztráliában külügyi szolgálatot teljesítő Szabó László Zsolt exelnök meghallgatását csak hónapok múlva kerülhet sor - mondta a kommunikációs igazgató, aki hozzátette: az ügyben széleskörű bizonyítási eljárást kell lefolytatni, és a rendőrségnek azt is meg kell vizsgálnia, hogy mi volt a középvezetők szerepe a különféle szerződéskötésekben. Az ügyben további szakértőket rendelnek ki - ismertette Garamvölgyi László. Hozzátette: a rendőrségi nyomozást szoros ügyészi felügyelet mellett folytatják, miután kiemelt jelentőségű, bonyolult ügyről van szó. A rendőrség valószínűleg újból meghosszabbítja - ezúttal két hónappal - a nyomozás hamarosan lejáró határidejét.

Korábban: A médiahatóság nagyrészt a köztévét bírságolja