Az MSZP nem támogatja az ombudsman-jelöltet

Vágólapra másolva!
Az MSZP országos elnöksége nem támogatja Székely László adatvédelmi biztossá választását. Az SZDSZ ugyanakkor korábban úgy nyilatkozott: megszavazza Székelyt, hogy végre betöltsék a posztot.
Vágólapra másolva!

Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese az [origo]-nak azt mondta: az ombudsman-jelölttel szemben olyan szakmai, tapasztalati elvárásaik vannak, amelyeknek megítélésük szerint Székely László volt dunai kormánybiztos nem felel meg. "Székely úr dunai kormánybiztosként sem volt igazán eredményes" - mondta Szili. A kérdésről a frakció is fog még tárgyalni, az elkövetkező hetekben várhatóan meg is hallgatják Mádl legújabb jelöltjét. Azonban nem várható, hogy ettől megváltozik a szocialisták álláspontja.

Az MSZP egyelőre nem gondolkodik újabb jelöltben, mivel még folynak az egyeztetések, de Szili elképzelhetőnek tartja, hogy esetleg a szocialisták ajánlanak valakit a köztársasági elnök figyelmébe.

Korábban az SZDSZ bejelentette: hajlandóak támogatni Székelyt az ombudsmani posztra. Szent-Iványi akkor közölte: elsősorban az adatvédelmi biztosi intézmény iránt érett felelősségük miatt támogatják Mádl Ferenc köztársasági elnök újabb jelöltjét.

Mivel azonban az ombudsman megválasztásához kétharmados többség szükséges, az MSZP nélkül nem tudnak ombudsmant választani. A szocialisták eddig valamennyi jelöltet leszavazták, mivel számukra a volt ombudsman, Majtényi László lenne az ideális jelölt.

[origo]

Korábban: