Befejeződhet a kazettaügy nyomozása

Vágólapra másolva!
A földművelésügyi miniszter fiának szánt kenőpénz célba juttatásáról szóló megbeszélés miatti nyomozás lezárásához a Népszava szerint megtörtént az utolsó lépés.
Vágólapra másolva!

Mittelmayer Ferencnét is meggyanúsította tegnap bűnsegédként elkövetett befolyással üzérkedéssel kazettaügyben a rendőrség. A földművelésügyi miniszter fiának szánt kenőpénz célba juttatásáról szóló megbeszélés egyik résztvevője korábban egészségi állapota miatt nem jelent meg a rendőrségen. A vallomástételt férjéhez hasonlóan Mittelmayerné is megtagadta. A Népszava úgy tudja, gyakorlatilag ez volt az utolsó lépés a nyomozás lezárása előtt.

Mint ismert, a Népszava közölte annak a hangfelvételnek a szövegét, amely szerint öten tavaly májusban az akkori földművelésügyi miniszter fiának szánt, hárommillió forint kenőpénz célba juttatásáról egyeztettek. A magánszemélyek által alapított Agropark Kht. így remélt támogatást az agrártárca tulajdonában álló Agrárinnovációs Kht-től. Az azóta elhíresült kazettát Deésy Géza vállalkozó készítette azon a megbeszélésen, amely után el is indult a pénzzel a Torgyán család bizalmasának nevezett Benczéné Tóth Judit, az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának kisgazdapárti delegáltja Torgyán József fiához. Az ügyben február 6-án, befolyással üzérkedés miatt rendelt el nyomozást a rendőrség és hamarosan gyanúsítottként hallgatta meg Benczéné Tóth Juditot és Torgyán Attilát is. Gyakorlatilag mára a beszélgetés minden szereplője gyanúsítottá vált. A kazetta hitelességét tanúként megerősítette Mittelmayer Ferenc és felesége is, a rögzített beszélgetés további két résztvevője.