Közel 400 millióért hirdeti magát a kormány

Vágólapra másolva!
A Népszabadság információi szerint a kormány hirdetéseket ad fel az újságokban, hogy ismertesse az elmúlt évek teljesítményét. Erről állítólag a Fidesz vezető politikusau szűk körében döntöttek.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság információi szerint a kormány várhatóan főként az írott sajtóban hirdetések formájában tesz közzé adatokat a kormány hároméves munkájáról. A hirdetések szövegeinek összeállítását már megkezdték a kancellárián, s várhatóan egy-két héten belül jelentetik meg a lapokban. Elképzelhető, hogy az elektronikus média számára reklámfilmeket állítsanak össze a kormány három és fél éves munkájáról.

A hirdetések finanszírozását a kormány várhatóan abból a 390 millió forintból fedezi, amelyet az idei költségvetésben az úgynevezett "költségvetési füzetre" elkülönítettek. A kormány tavaly már kiadott egy ilyen füzetet a költségvetésről, amelyet 3,8 millió példányban eljuttattak minden magyar háztartásba. A kétéves költségvetés miatt azonban az idén nem lesz ilyen füzet, hanem a két évet összefoglaló, és egyben a kormány négyéves munkáját kormányzati szempontból értékelő tájékoztató anyagot jövő tavaszra állítják össze a Miniszterelnöki Hivatalban, s azt ismét 3,8 millió példányban minden háztartásba eljuttatják.