Visszavágnak az Orbán-bányákért a kormányzati körök

Vágólapra másolva!
A Népszava információi szerint az Orbán család bányaügyeinek állandó ellenzéki kritikája az oka annak, hogy a kormányzati körök napirenden tartják a Dunaferr-ügyet. A lap úgy értesült: ennek a következménye az is, hogy Márton Attila a cégcsoport szállítmányozása körüli állítólagos visszásságokra hívta fel a figyelmet. A szállításokat kifogásoló anyag azonban pontatlannak látszik.
Vágólapra másolva!

A lap információi szerint kormányzati körök politikai alkut ajánlottak az Acél XXI Kft.-nek, amely a Dunaferr vagyonkezelője volt. Ennek lényege, hogy a kormányzat nem indít támadást a kft. vezetői ellen a Dunaferr Rt. vagyonkezelési szerződése miatt. A lap úgy tudja, hogy az alkut azután rúgták fel, miután a parlamenti ellenzék az SZDSZ és az MSZP heves össztűz alá vette az Orbán család bányaügyeit. Úgy tudni, ennek következménye, hogy létrejött az a parlamenti albizottság, amely a Dunaferr gazdálkodását visszamenőleg vizsgálja, illetve elemzi, hogy milyen körülmények között köttetett a cég vagyonkezelési szerződése 1996-ban. Szintén ez a magyarázata annak, hogy Márton Attila (Fidesz) országgyűlési képviselő nyilvánosságra hozta a Dunaferr szállítmányozási kérdéseivel foglalkozó, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. által idén készített pénzügyi és gazdasági vizsgálat megállapításait.

Mint beszámoltunk róla, az ügyészséghez és az APEH-hoz fordult Márton, mert az a gyanúja, hogy a Dunaferr szállítója, a Portolan Kft. három magáncégnek - a Plimsoll Bt.-nek, a Corilolis Kft.-nek és a Intercisa Kft-nek - több mint hétmilliárd forintos szerződést juttatott. Mint az megírtuk a Portolan el sem tudta volna végezni feladatát a cégeknél dolgozó szakértők segítsége nélkül. A külső szakemberek a lap birtokába került dokumentum szerint a hazai munkaerőpiac legjobbjai, akik közül ketten, éppen a Dunaferr Portolan érdekében kifejtett tevékenységük miatt lettek az ÁPV Rt. által felügyelt Mahart Rt. vezetői.

A már említett, szállítmányozási visszásságokat boncolgató Márton-féle jelentés szerint az Intercisa Kft. - a Coriolis Kft.-hez és a Plimsoll Bt.-hez hasonlóan - szerződésben állt a hajózási céggel. Az anyag ezzel kapcsolatban így fogalmaz: "A Portolan ... a fentiekben ismertetett, már jól bevált recept alapján egy újabb magáncéget vont be a Maharttal való szállítmányozás tételeinek átfuttatásába."

- A Mahart és az Intercisa között nem volt szerződéses kapcsolat - mondta Garadnai András, a Mahart munkatársa. Magát megnevezni nem kívánó szállítmányozási szakértő szerint e nélkül viszont nehezen elképzelhető, hogy a hajózási rt. mással bonyolította volna le a Dunai Vasműnek szánt szállításait, mint z eredeti szerződő féllel, a Portolan Kft.-vel. A lap információi szerint ennek tükrében megkérdőjelezhető az ÁPV rt. egész vizsgálati jelentésének pontossága is.

Korábban: