Vágólapra másolva!
A kormány keddi ülésére bekérette a Magyar Rádió elnökétől azoknak a listáját, akiket a közeljövőben elbocsátanának az intézményből. Az újabb csoportos létszámleépítés közel 100 embert érint majd.
Vágólapra másolva!

A kormány keddi ülésére bekérette a Magyar Rádió elnökétől azoknak a listáját, akiket a közeljövőben elbocsátanának az intézményből. Az újabb csoportos létszámleépítés közel 100 embert érint majd. Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnök elmondta: a kormány elé kerülő listán csak az elbocsátottak tisztségét tüntetik fel, nevüket nem, így rosszindulatú az a feltételezés, hogy a kormány ezzel az intézkedéssel ellenőriztetné a kirúgottak névsorát. Kondor állítása szerint a listát azért kérték be, mert mostantól a létszámleépítés költségvetési kiadásait már nem a közrádió, hanem a Pénzügyminisztérium koordinálja.

Mint ismert, a közmédiumok jövőre már nem igényelhetnek költségvetési támogatást az elbocsátásokra, így a Magyar Televízió után most a Magyar Rádiónak is év végéig végre kell hajtania a szükséges létszámleépítéseket. Kondor megerősítette azt az információt, hogy a közrádió belső ellenőrzési osztálya célvizsgálatot indított, amelynek keretén belül a rádió három osztályának - külügyi, PR és marketingosztály, illetve rádióújság - az összes dokumentumát átvizsgálják. Kondor szerint a vizsgálat teljesen természetes és az intézmény szervezeti és működési szabályzata is előírja, hogy havonta átvizsgáljanak egyes osztályokat.