A közmédiumok tőkepótlást kapnak

Vágólapra másolva!
A kormány támogatásával a közszolgálati médiumok újabb 14 milliárd forintos konszolidációjára készül a parlamenti kormánytöbbség. A megoldás nem közvetett, hanem direkt tőkepótlás, lesz. Tegnap elmaradt viszont a médiumelnökök parlamenti meghallgatása, így nem tudható, mire kell a pénz.
Vágólapra másolva!

A tavalyi zárszámadási törvény elfogadását követően 12,5 milliárd forint tőkeemelésre számíthat a Magyar Televízió (MTV) Rt., miután a kormány és a gazdasági bizottság is támogatta tegnap Sasvári Szilárd, fideszes képviselő tőkeemelésre vonatkozó javaslatát. A honatya a Magyar Rádió (MR) Rt. tőkehelyzetét is rendezné, az adóbevételekből 1,5 milliárd forintot szánna a közmédium támogatására.

A 14 milliárdos végösszeg megegyezik a korábban tervezett más konstrukciójú segítséggel. A kormány azonban múlt heti ülésén arról döntött, hogy lemond a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAA) létrehozásáról, amelynek alaptőkéje 14 milliárd forint lett volna, s ebből vásárolta volna meg a közmédiumok archívumát.

A javaslat tehát a közszolgálati társaságok burkolt konszolidációja lett volna, az új megoldás viszont közvetlen tőkepótlás. Az ehhez szükséges 14 milliárd forintot a személyi jövedelemadó-bevételek előirányzatának újabb megemelésével teremtenék elő. A képviselők, legalábbis a téma szerint legfontosabb költségvetési bizottság tagjai azonban egyelőre nem ismerhetik meg a segítségben részesítendő társaságok helyzetét, azt, hogy mire kell ennyi pénzt fordítani a zárszámadás keretében, amelynek módosítóindítványairól már a jövő héten szavazni fog a parlament. Tegnap ugyanis elmaradt a közmédiumok elnökeinek meghallgatása, mert a kormánypártok nem tartottak igényt erre.

A 12,5 milliárdos tőkepótlással az MTV régen látott mérleget lenne képes felmutatni az év végén. A tavaly rekordösszegű, 11 milliárdos veszteséget elszenvedett cég idei félévi eredménye már 6,3 milliárd szufficitet produkált, tavaly mínusz 5,8 milliárd saját tőkéje plusz 570 millióra változott. A "felfutás" mögött az áll, hogy a költségvetés idén elengedte az MTV 8,4 milliárdos köztartozását, amely jelentősen javította a mérleg eredmény sorát. Az elmúlt két évben a köztévé eddig összesen körülbelül 20 milliárd forint rendkívüli juttatásban részesült, amelynek feléért azonban ingatlanjait adta át az ÁPV Rt.-nek. Igaz, a kapott ár alighanem magasabb volt, mint amit az MTV saját erejéből elérni képes lett volna - ismerte el Bakó Lajos, az MTV kuratóriumi elnöke.

Folyó gazdálkodásuk továbbra is súlyosan veszteséges, a kuratórium elnöke szerint is év végére "összejöhet" 7-8 milliárdos deficit Információnk szerint a lejárt tartozások összege már ismét meghaladja a másfél milliárdot. Bakó kérdésünkre elmondta: számításai alátámasztják azt a véleményt, hogy a jelenlegi médiapiaci helyzetben az MTV optimális gazdálkodás esetén is évente 4-5 milliárd veszteséget elkönyvelne.

A MR 2000-ben 92,3 százalékban teljesítette üzleti tervét, 11,4 milliárd bevételt elérve. Ennek mindössze tizede származik reklámokból, gazdálkodásának közel háromnegyedét a televízió-készülékek üzemben tartási díja és a műsorszórási költségek megtérítése teszi ki. A közrádió mérleg szerinti eredménye 62,8 millió volt, s vagyona is gyarapodott, 11,3 milliárddal. Ez azonban annak köszönhető, felértékelték, illetve újra auditálták archívumát és ingatlanait.

Korábban:

Elengedné a kormány az MTV köztartozásait