Az MSZP nem enged ombudsman-ügyben

Vágólapra másolva!
Az MSZP-frakció Székely László meghallgatása nélkül úgy határozott, hogy nem támogatja adatavédelmi biztossá választását. Így az államfő harmadik jelöltje is esélytelen a poszt betöltésére, amelyhez kétharmados többség kell.
Vágólapra másolva!

Az MSZP kitart korábbi álláspontja mellett, és továbbra is a korábbi ombudsman, Majtényi László jelölését szorgalmazza az Országgyűlés adatvédelmi biztosi posztjára. Az államfő harmadik jelöltjét, Székely László dunai kormánybiztost nem tartják megfelelőnek szakmai kvalitásai alapján. Az MSZP-frakció hétfői döntésével újra patthelyet állt elő, az Országgyűlés nem tud új adatvédelmi biztost választani. Az SZDSZ korábban - miután Szent-Iványi István frakcióvezető tárgyalt Mádl Ferenc köztársasági elnökkel - bejelentette, hogy az ombudsmani intézmény fenntartásának fontossága miatt hajlandó támogatni Székelyt. Az MSZP akarata ellenére azonban nem lehetséges az ombudsmanválasztás, mert a kétharmados többséghez a szocialisták szavazata is kell.

[origo]