A Szabad Demokraták Szövetsége visszautasítja a rágalmakat, és a párt személyiségi jogainak megsértése miatt feljelenti Horváth Béla kisgazda politikust. Az ellenzéki párt közleménye szerint Horváth hazug, félrevezető állításokkal akarja lejáratni a pártot. Emlékeztettek azonban, hogy az elmúlt hónapokban sorozatban nyertek pereket hazug vádakat megfogalmazó, a mai kormánypártokhoz közel álló intézmények ellen.

A Szabad Demokraták Szövetsége határozottan visszautasítja a rágalmakat, és a párt személyiségi jogainak megsértése miatt keresetlevélben kezdeményezi a jogorvoslatot Horváth Bélával szemben - olvasható az SZDSZ hétfőn kelt közleményében. Horváth Béla FKGP-s képviselő a Szabad Demokraták Szövetségét mérleghamisítással, a párttörvény többszöri megsértésével, tiltott pénzintézeti tevékenység folytatásával és a számviteli fegyelem megsértésével vádolja.

Az SZDSZ gazdálkodását az elmúlt években rendszeresen vizsgálta az Állami Számvevőszék és azt rendben találta - írják a közleményben - nem gondolhatja senki, hogy a Simicska Lajos és utódja által vezetett APEH bármilyen visszaélést is elnézett volna a Horváth Béla által nyilvánosságra hozott papírokban szereplő cégeknél. Horváth Béla szívesen látná az SZDSZ feloszlatását, és vágyai megvalósítása érdekében nem átallja a koncepciós perek szokásos módszerét alkalmazni, a valós dokumentumokból levont hazug, félrevezető állításokat igénybe venni - fogalmaznak a szabad demokraták.

Az SZDSZ képviselői és maga a párt "az elmúlt hónapokban sorozatban nyertek pereket hazug vádakat megfogalmazó, a mai kormánypártokhoz közel álló intézmények ellen" - teszik hozzá. Legutóbb éppen hétfőn hozott a Fővárosi Bíróság elmarasztaló ítéletet a Magyar Nemzet című lap ellen, mert valótlanul állította, hogy az SZDSZ székháza mögött panama lett volna Zuglóban. A közlemény szerint az ellenzéki párt, amikor következetesen fellép a mai kormány pénzügyi visszaélései ellen, tisztában van azzal, hogy komoly érdekeket sért. A Horváth Bélára bízott hazugságcsomag nem tántorítja el az SZDSZ-t a közélet tisztaságáért folytatott küzdelmétől - áll a közleményben.

Horváth Béla az SZDSZ-es fővárosi és SZDSZ-es zuglói önkormányzatot az önkormányzati vagyon elherdálásával és hűtlen vagyonkezeléssel vádolja. Az országgyűlési képviselő ezt hétfőn közölte újságírókkal, mielőtt a felvetéseit - álláspontja szerint - alátámasztó dokumentumokat átnyújtotta a legfőbb ügyésznek. Azt mondta, hogy feljelentést nem fogalmazott meg, a dokumentumokat a legfőbb ügyész figyelmébe ajánlja, de eljuattatta azokat a Belügyminisztériumhoz, a Pénzügyminisztériumhoz és az Állami Számvevőszékhez is.

Korábban:

Horváth Béla mérleghamisítással vádolja az SZDSZ-t