Az MSZP nemmel szavaz, a Fidesz egyeztetne a terrorizmus elleni törvénycsomagról

Vágólapra másolva!
Az MSZP nem támogatja a terrorizmus elleni törvénycsomag házszabálytól eltérő módon való tárgyalását. Így nem lesz meg a házszabálytól való eltéréshez szükséges négyötöd, ezért a héten már valószínűleg nem kerülhet sor a zárószavazásra. A Fidesz azonban még kész egyeztetni: ha az MSZP megszavazza a házszabálytól való eltérést, módoító javaslatokkal kivennék a szocialisták által kifogásolt részeket a törvénycsomagból.
Vágólapra másolva!

Az MSZP korábban azt kérte a Fidesztől, hogy válasszák szét a terrorizmus elleni törvénycsomagot, és csak a halaszthatatlan intézkedéseket nyújtsa be kivételes eljárásban való tárgyalásra a kormány. Keller László frakcióvezető-helyettes és Vastagh Pál országgyűlési képviselő szerint azonban ez nem történt meg.

Vastagh hozzátette: a párt az általa a legfontosabbnak tartott, a pénzmosás elleni küzdelemmel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségek miatt támogatja a pénzügyi törvénycsomagban benyújtott, az anonim betétek megszüntetésére vonatkozó javaslatot. Keller szerint ezt nem szükséges áttenni a terrorizmus elleni törvénycsomagba, mivel a korábban beterjesztett javaslatban szereplő szabályozás szigorúbb.

"A Fidesz parlamenti frakciója továbbra is kész a megegyezésre a szocialistákkal annak érdekében, hogy az Országgyűlés kedden el tudja fogadni a terrorizmus elleni törvénycsomagot" - közölte Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője az MSZP-frakció sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva. Hozzátette: Magyarország nemzetközi megítélése azon is múlik, hogy a parlament minden eszközzel fellép-e a terrorizmus elleni küzdelemben.

Szájer emlékeztetett arra, hogy az európai uniós országjelentés szövegezése szerdán zárul le, és Magyarország értékelése során fontos szempont lesz a terrorizmus elleni fellépésben való részvétele.

A frakcióvezető kitért arra is, hogy az uniós csatlakozási tárgyalás során várhatóan még ebben az évben le lehet zárni a bel- és igazságügyi együttműködésről szóló fejezetet, ennek feltétele azonban, hogy az OECD-ben kedvező vélemény alakuljon ki Magyarországról a pénzmosás kérdése kapcsán.

Szájer utalt arra, hogy Magyarországot az anonim betétek használata miatt az úgynevezett szürke zónába sorolta a nemzetközi szervezet. Mint hozzátette, a parlament által tárgyalt törvényjavaslat elfogadása nyomán a jövőben már csak névre szóló betétek lennének. "Amennyiben a szocialisták megszavazzák a házszabálytól való eltérést, a Fidesz készen áll arra, hogy módosító javaslatokkal kivegyék a törvénycsomagból mindazokat a részeket, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a terrorizmus elleni fellépéshez" - közölte a frakcióvezető.

A Fidesz frakcióvezetője megjegyezte, hogy ha hetente ülésezne a parlament, akkor is csak rendkívüli eljárásban tudta volna tárgyalni az Országgyűlés a törvényjavaslatot.