Turgyán Tamás szerint nem vesznek követ Orbán Győzőtől az autópálya-építéshez

Vágólapra másolva!
Korábbi lapértesülésekkel ellentétben nem vesz dolomitot Orbán Győző bányájából az autópálya-építő konzorcium. A konzorcium alvállalkozói közül ugyan két cég is vásárol követ a miniszterelnök édesapja érdekeltségébe tartozó cégtől, de ezt egyik sem használja autópálya-építéshez.
Vágólapra másolva!

Turgyán Tamás, a Magyar Autópálya-építő Konzorcium társaság szóvivője elmondta, hogy minden alvállalkozónál szerződésben rögzítik, hogy melyik bányából kell az adott útszakasz építéséhez a követ megvásárolnia. A jelenleg az M7-es építésén dolgozó Strabagnak például Iszkaszentgyörgyről kell dolomitot vennie. Mivel ez a kőbánya van a legközelebb az építkezéshez, az alvállakozó érdekével is ellentétes lenne, hogy távolabbról szálítsa a dolomitot.

A másik érintett alvállalkozónál, az Alba Aszfaltnál is kikötötték, hogy melyik bányából vásárolhat követ az állami pénzből épülő autópályák építéséhez. Ezek között a miniszterelnök apja érdekeltségébe tartozó gánti kőbánya nem szerepel.

Turgyán állítja, hogy a Dolomit Kft.-nek és a gánti bányának nincs szerződése a konzorciummal. Egyetlen, az autópálya-építésben részt vevő cég sem vásárolhat követ a gánti bányából az autópálya-építéshez. A szóvivő szerint az, hogy a két szóban forgó cégnek szállított követ a Dolomit Kft., nem jelenti a szabályok kijátszását. Mindkét vállalat ugyanis rengeteg építkezésen dolgozik egyszerre. Így más munkálatokhoz vehetnek követ bárkitől, Orbán Győzőéktől is, de az autópálya-építésekhez csak a kijelölt bányákból.

A kft. a Magyar Hírlap értesülései szerint dolomitot szállít többek között a Strabagnak és az Alba Aszfaltnak is, melyek részt vesznek az állami autópálya-építésekben. Így a lap szerint közvetve, az előírásokat megkerülve Orbán Viktor édesapja is részt vesz az útépítésekben.

Korábban: