Forró tea és ellen-kivetítő a tűzoltó-tüntetésen

Megkezdték háromnapos demonstrációjukat a tűzoltók. A Belügyminisztérium kivetítőről bírálta, a kivezényelt rendőri egység forró teával kínálta a tüntetőket. A Belügyminisztérium és a szakszervezet továbbra sem ért egyet, még a tényeket is másként látják.

Tűzoltók gyászolják a veszélyességi pótlékot megszüntető határozatot
A tűzoltók megtartották nagygyűlésüket a Kossuth téren csütörtökön. Gálos Imre, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke körülbelül 1500 résztvevő előtt ismertette a megvont veszélyességi pótlékért a Belügyminisztériummal (BM) folytatott tárgyalások főbb pontjait, majd jelképesen eltemették a piros dossziéba helyezett pótlékot megvonó kormányrendeletet és a tárgyalásokon keletkezett dokumentumokat - jelentette az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítója.

A BM eközben a demonstrációt és a szakszervezeteket bíráló szövegeket futtatott egy teherautó platójára szerelt óriás kivetítőről. A Parlament zárt parkolójában álló, szlovák rendszámú teherautót azonban csak kevesen vették észre, mivel a többség látóterén kívül helyezkedett el. 

A Belügyminisztériumban Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője azt közölte, hogy a kivetítővel kizárólag a tényekről kívánták tájékoztatni a járókelőket. Ezt azonban többen is megkérdőjelezték, mivel a kivetítőn olyan feliratok futotak hogy: "a szakszervezet zsarolja a Belügyminisztériumot és rágalmazza a belügyminisztert". Ezen kívül olyan táblázatot is megjelentettek, melyen azt láttatták, hogy egy tanár fizetése alacsonyabb egy szakmunkás végzettségű tűzoltóénál. A BM vezetői jogilag nem tudták alátámasztani, hogy zsarolták vagy rágalmazták volna őket. Korábbi kijelentésüket azonban úgy mósosították, hogy a tények mellett a minisztérium véleményét is közölték a kivetítőn.

A koporsóra fizetési szalagot tűztek
Az illetékesek nem tudták megmondani, hogy a szlovák rendszámú teherautón található mátrix-kijelző bérleti díja mennyi volt, mivel - mint sajtótájékoztatójukon elmondták - az azt biztosító céggel régóta üzleti kapcsolatban vannak, és a mai eseményről még nem készítettek szerződést. A teherautó szlovák rendszámát pedig azzal magyarázták, hogy a ennek a cégnek éppen nem volt ilyen méretű kijelzője, ezért Szlovákiából, Kassáról kellett hozatniuk egyet.

A demonstráció után tartott belügyminisztériumi sajtótájékoztató után az azonban világossá vált, hogy mindkét fél a tények megmásításával vádolja a másikat. Lajtár József, a BM helyettes-államtitkára tagadta Gálos Imre szakszervezeti vezető állításait, aki szerint az elmúlt időszakban a veszélyességi pótlékon kívül megvonták a tűzoltóktól a 13. havi fizetést és a kor után járó pótlékot, sokáig nem fizettek éjszakai pótlékot és nincs kedvezményes lakástámogatás sem. Lajtár azt állította, hogy igenis folyósítják a 13. havi fizetést, a kor után járó pótlékot beépítették az alapbérbe, van lakástámogatás, soha ilyen kedvezményes lakáshitelekhez nem juthattak a tűzoltók, mint most.

A tűzoltók tiltakozását feltűnően kevés rendőr felügyelte, a rendkívül fegyelmezett, többnyire egyenruhát és gyászszalagot viselő tűntetők köreiben a BM-et bíráló gunyoros bekiabálásokon kívül komolyabb rendzavarás nem történt. A nagygyűlés és a jelképes temetés után gyulai tűzoltók kezdték meg a három napig tartó gyászőrséget a jelképes ravatal mellett. Eközben a tüntetőkkel felettébb barátságosan viselkedő rendőrök bejelentették: forró teára látják vendégül a tűzoltókat.

A tűzoltók veszélyességi pótlékuk - szerintük jogtalan - megvonása miatt tiltakoztak. A korábbi tárgyalások nem vezettek eredményre, noha a BM illetékesei szerint már csak pár lépésre voltak a kérdés rendezésétől. A tűzoltó-szakszervezetek azonban közölték, a BM hivatalosan nem tett semmilyen pozitív ígéretet. A veszélyességi pótlék megvonásával havi 13 ezer forinttal kevesebbet kapnak a tűzoltók saját számításaik szerint. A minisztérium szerint viszont összességében jól járnak a tűzoltók, fizetésük nem is csökken. A legtöbb tiszt - a BM szerint - ugyanis jövőre 60-80 ezerrel többet fog keresni az új jogszabályoknak köszönhetően. A belügyi tárca szerint nem valós követelésekről, hanem politikai manipulációról van szó: a szakszervezet politikai okok miatt megtéveszti saját tagságát és a közvéleményt is. A BM ennek ellenére állította, hajlandó a további tárgyalásokra.

[origo]

Korábban:

Parancsnokaik fenyegetik a tűzoltókat

Mégis demonstrálnak a tűzoltók