Több mint 400 kilométert utaztattak két, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett kisgyereket. Először Kecelről Kiskunhalasra, ezután Szegedre, onnét Budapestre, majd Miskolcra szállították őket. Egyik kórház sem akarta vállalni ugyanis a költséges műtéteket. Az ügy kapcsán az RTL Klub megtudta, hogy az országban nincs egyetlen, súlyos égési sérüléseket szenvedett gyerekek ellátására szakosodott kórházi osztály sem.

Az RTL Klub információi szerint a két kisgyerek éppen egy szénakazalban játszott, amikor az kigyulladt. A 4 és 5 gyerekek nem tudtak időben kimenekülni, testük 90-95 százaléka megégett.

A súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett kisgyerekeket azonban egy ideig egyik kórház sem tudta ellátni, ezért több mint 400 kilométert utaztatták őket. Először Kecelre szállították őket, innét Kiskunhalasra, majd Szegedre kerültek. Mivel ezekben a kórházakban egyetlen orvos sem tudta megműteni őket, Budapestre szállították őket.

Azonban még a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban is csak elsődleges ellátást kaphattak a gyerekek. "A Heim Pál nem égési centrum. Vannak intenzíves orvosok, de ez egy sebészeti beavatkozás. Ide égési specialista kell" mondta az RTL Klubnak Dr. Máté Mária, a Heim Pál Gyermekkórház intenzív osztályának adjunktusa.

Budapestről Miskolcra szállították a kisgyerekeket, ahol végre megműtötték őket. Eddig három operáción estek át, de orvosaik szerint további műtétekre számíthatnak. Több, neve elhallgatását kérő rovos szerint az állhat a kórházak elutasítása mögött, hogy a beavatkozások rendkívül költségesek, és ezt egyik intézmény sem akarta magára vállalni.

Az ügy kapcsán kiderült, hogy nincs egyetlen, súlyos égési sérüléseket szenvedett gyerekek ellátására szakosodott kórházi osztály sem.