Tart az állóháború, de javul a Fidesz és Orbán megítélése

Vágólapra másolva!
A 40-43. hetek mérlege szerint (melyet a 2001. október 1. és 28. között megkérdezett 950 fő válaszai alapján számított a TNS Modus) tartja minimális előnyét a Fidesz-MDF pártszövetség az MSZP előtt a biztos szavazó pártválasztók körében. A legutóbbi hetekben megállt a két nagy párt esélymutatóinak csökkenése és a szocialisták stabilizálni, míg a fiatal demokraták növelni tudták szavazóbázisukat. A küzdelem állása igen kiegyenlített, jelenleg 45% szavazna a Fidesz-MDF-re és 42% az MSZP-re. A választók bizalmáért folytatott küzdelemben közel egy éve - tavaly november közepe óta - tart az állóháború a két nagy párt között, melyben a lagutóbbi hetek eseményei sem hoztak lényeges változást.
Vágólapra másolva!

Nem javultak a kisebb támogatottságú pártok esélyei, hiszen alig 13%-nyi szavazaton osztoznak. Rendkívül kiegyenlített a köztük folyó küzdelem állása: a legújabb adatok szerint négy párt is 3%-on áll. Ezek közül valamelyest erősödött a Munkáspárt, nem csökken tovább az SZDSZ és a MIÉP szavazóbázisa, míg a kisgazdák jó ideje tartják a 3%-os eredményüket a biztos szavazó pártválasztók körében.

Jelentősen megnőtt a Fidesz iránti rokonszenv az elmúlt időszakban a teljes felnőtt korú népesség körében: míg a 34. hétre vonatkozó adatok szerint 46 ponton álltak a fiatal demokraták a százfokú skálán, mostanra ez az érték 51 pontra emelkedett (a növekedés mértéke szignifikáns). Különösen a legutóbbi hetekben volt látványos a Fidesz felívelése, miközben az - eddig jelentős előnnyel vezető - MSZP szimpátia-mutatója egy árnyalattal még csökkent is (a legújabb adatok szerint 52 ponton állnak, ami egy ponttal alacsonyabb, mint a két héttel korábban közöltek). A különbség tehát egy pontra zsugorodott a két nagy párt között, ami a TNS Modus méréseinek kezdete - 2000. március közepe - óta egyetlen alkalommal sem fordult elő. Elolvadt tehát a szocialisták hónapokon keresztül tartó szignifikáns előnye - ezen a téren is kiegyenlítetté vált a két párt közötti küzdelem.

Tovább javított eredményén Orbán Viktor: rokonszenv indexe meghaladja az 50 pontos küszöbértéket (a legújabb adatok szerint 51 ponton áll a százfokú skálán az összes megkérdezett körében). A mérések kezdetén - ez év júliusában - ennél 4-5 ponttal alacsonyabb értékeket regisztráltak, az időbeli elmozdulás mértéke meghaladja a hibahatárokat. Miután Medgyessy Péter esetében egy ponttal alacsonyabb értéket mértek, mint két hete (jelenleg 56 ponton áll), a két nagy párt meghatározó személyiségeinek versenye is szorosabbá vált - bár változatlanul szignifikáns előnnyel vezet a szocialisták kormányfő-jelöltje.

Nem emelkedett viszont tovább a kormány megítélésének mutatója: az összes megkérdezett esetében a százfokú skálán ismét 40 pont, amely egy pontos csökkenést jelent a legutóbb közölt adatokhoz képest. Hasonló a helyzet a biztos szavazó pártválasztók - a lakosságnak mintegy harmadát kitevő csoportja - körében is: a 41. hétre vonatkozó 45 pontos értékhez képest az újabb adatok itt is egy pontos csökkenést mutatnak. Úgy tűnik, megtorpant a korábbiakban jelzett trendszerű felívelése a kormány lakossági megítélésének.

Ajánlat: